Egyre több megy el gyógyszerre

Idén az első tizenegy héten az előirányzathoz képest hétmilliárdos túllépést produkált a gyógyszerkassza - tudta meg a Napi Gazdaság. A költségvetés az idén 284 milliárd forintot szán gyógyszerekre.
A múlt hét végére a gyógyszerkiadások összege átlépte a 69 milliárd forintot, ez 10 milliárddal több a tervezettnél - értesült a Napi Gazdaság. Ugyanakkor a patikák számára az év elején kifizetett hárommilliárd forintos támogatás is a gyógyszerkassza terhére történt, így a tényleges hiány hétmilliárd forint körül lehet.

Negyedével nőtt

A túllépés egyik oka lehet, hogy februártól 7,5 százalékkal drágultak a gyógyszerek, ezért januárban ismét felvásárlási láz volt a gyógyszertárakban, ráadásul az influenzajárvány sem kerülte el az országot, ami szintén forgalomnövekedést generál. Az első hónapban 16,2 százalékkal nőtt a gyógyszer- és gyógyászatitermék-kiskereskedelem eladásainak volumene, igaz, ez az érték a támogatott és nem szubvencionált patikaszerekre együtt érvényes.

A költségvetés idén 284 milliárd forintot szánt gyógyszerekre, ez viszont ötmilliárddal kevesebb a 2004-ben elköltött összegnél. Tavaly több mint 23 százalékkal emelkedett a gyógyszerfogyasztás.

Rácz Jenő egészségügyi miniszter korábban azt mondta a Napi Gazdaságnak, hogy idén a növekedés nem lesz két számjegyű. Jó jel, hogy április 1-jétől több generikus termék ára 5-20 százalékkal csökken. A nyugodt gyógyszerpiac ráadásul ma már a cégek érdeke is, hiszen ha minden óvintézkedés ellenére bedől a kassza, a költségeket a gyógyszergyártók és a tb közösen fedezik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25