Csehák Judit, a szocialisták egészségügyi miniszterjelöltje szerint tarthatatlan a július elsejei határidő, amikor a gyártók tb-támogatásban részesülő gyógyszereik árát a korábban kötött hároméves megállapodás alapján 5 százalékkal emelhetnék.
Az árváltozás várható időpontját nem tudta megjelölni, mivel jelenleg nem áll rendelkezésükre elegendő információ a gyógyszerár-tárgyalásokról. A leköszönő kormány már elkezdte az egyeztetéseket a gyártókkal, ám az új kormány - amely leghamarabb május 27-én állhat fel - csak június elejére láthatja át tisztán a helyzetet.
Az áremelést a változást megelőző 30 nappal kell kihirdetni, vagyis a rendelkezésre álló idő szűkebb a kelleténél. A határidőt nem tudjuk betartani - mondta lapunknak Csehák Judit.
A Fidesz gyógyszerár-politikája és az MSZP ígéretei
A leendő miniszter más akadályokra is figyelmeztetett. Szerinte a Fidesz-kormány olyan gyógyszerár-politikai csomagot állított össze, amely éves szinten mintegy 30 milliárd forinttal növeli a gyógyszerkassza kiadásait. Ebből 16-20 milliárdot tesz ki hozzávetőleg 700 új termék befogadása a tb-támogatotti körbe.
Összességében 50-60 milliárddal lépheti túl az idei 153 milliárd forintot előirányzatát a gyógyszerkassza - véli Csehák -, ebből 50 milliárd forint pótlására az áremeléstől függetlenül is szükség lesz, a keret alultervezettsége miatt. (Az első négy hónapban 66 milliárd forintot fordítottak támogatásra, ami az éves előirányzat 43 százaléka.)
Igaz, a többletkiadások egy részét épp a szocialisták választási kampány során tett vállalásai teszik ki: az MSZP azt ígérte, hogy idén nem emelkedik a lakosság gyógyszerterhe.
Hosszas alkura lehet számítani
Az egészségügyi tárca várományosa az üzleti lapnak elmondta, hogy az 5 százalékos termelői áremelés végrehajtása a gyártókkal folytatandó tárgyalásokon múlik. Az egyeztetéseken - a gyógyszertámogatási keret finanszírozhatósága érdekében - azt a kormányzati tárgyalási pozíciót tartja valószínűnek, amely az áremelést vagy a tb-támogatotti kör kiterjesztését próbálja elfogadtatni a gyártókkal.
Piaci vélemények szerint ez csak hosszas tárgyalások után, minden egyes gyártóval külön egyeztetve valósítható meg, ami tovább késleltetheti az áremelés érvényesítését. Az újonnan befogadandó készítmények jó része egyébként várhatóan a legmagasabb, 90 és 100 százalékos állami hozzájárulást biztosító kategóriákba kerül.
- Budapest, IV. kerület Attila utca 14-18.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 150 m2 Szobák 4+1 db Vételár 139,99 M Ft
Rovataink a Facebookon