Az már biztos, hogy több mint ezer kilométernyi gyorsforgalmi út van az országban, ám bármilyen meglepő is, azt nehéz pontosan megmondani, hogy pontosan mennyi. És így azt is, hogy igaza volt-e Kóka Jánosnak – az Index számításai szerint azonban nem, és a bűvös ezrest nem az M3-ason, Görbeháza és Nyíregyháza között, hanem már egy héttel korábban, az M7-es nagykanizsai szakaszán elérték a sztrádaépítők.
Abban biztosak lehetünk, hogy a múlt pénteki ünnepi beszédében a miniszter meglehetősen pontatlan adatokat közölt (és sajnos mi is pontatlanul kalkuláltunk). Ráadásul ugyanaz volt a hiba alapja: az egyes autópályák és autóutak hosszát a nulla kilométerkőtől, a Lánchíd budai hídfőjétől számolta Kóka, és mi is. Ezért beszélhetett 234 kilométer hosszú M3-asról, és arról, hogy jövőre, a Balatonkeresztúr-Nagykanizsa és a Letenye-horvát határ közötti szakaszok átadásával 245 kilométeres lesz az M7-es.
Hol a nulla?
Valójában azonban a 11. kilométerkőnél kezdődő M3-as csak 223 kilométeres, hiszen a 234-es kilomérernél van az M3-as és a 403-as út csomópontja. Az M7-es a 6. kilométerkőnél kezdődik, ráadásul az első hat kilométere az M1-essel közös szakasz. Így az M7-es jelenleg csak 186 – a közös szakasz nélkül 180 kilométeres –, amihez jövőre 37 kilométer jön, és akkor lesz 223 (217) kilométer hosszú.
A nullás kilométerkőtől számoltnál valójában 12 kilométerrel rövidebb az M5-ös is, amelynek a tényleges autópályahossza így csak 162 kilométer Budapesttől Röszkéig. Az M1-es 173 helyett 161 kilométer hosszú, így a négy "nagy" sztráda hossza ténylegesen csak 732 kilométer (benne az M1/M7 közös szakaszával).
Ehhez jön még 5 kilométernyi M43-as, az 54 kilométeres M6-os, a 10 kilométeres M8-as (a dunaújvárosi Pentele híd és a hozzá vezető utak), valamint az M3-ashoz kapcsolódik 28 kilométernyi M30-as és 44 kilométernyi M35-ös. Az autópályák hossza így összesen 873 kilométer.
Autóutas kuszaságok
A gyorsforgalmi úthálózat részét képezik az autópályák mellett az autóutak is, ezekkel azonban még kuszább a helyzet. Az elmúlt években "minősítették vissza" főúttá a 8-asnak a korábban autóúti besorolású, Öskü és Veszprém közötti szakaszát, ugyanakkor a 2-es gyorsforgalmi út kezdetbe autóút volt, aztán levették róla az autóút-jelzést, majd áprilisban, amikor a teherautók számára fizetőssé vált, ismét autóút lett, immár M2 elnevezéssel.
Jelenleg így autóútnak számít a csaknem 15 kilométer hosszú M15-ös, a 10 kilométernyi M19-es (az M1-es és az 1-es főút összekötése), a 30,6 kilométernyi M2-es (Budapest és Vác között), a Vecsést és Üllőt északról elkerülő, 12,4 kilométernyi M4-es, a szlovén határhoz vezető, 19 kilométer hosszú M70-es.
Ugyancsak autóút az M9-es két szakasza, a kaposvári elkerülő és a szekszárdi Duna-híd – ezek összesen mintegy 40 kilométer hosszúak –, valamint az M0-s már elkészült, összesen 44 kilométernyi szakasza. Ugyancsak autóútként üzemel a 3-as főút több mint 5 kilométeres gyöngyösi bevezető szakasza. Az autóutak hossza tehát összesen megközelítőleg 176 kilométer, ami a 873-hoz adva 1049-et jelent.
Lehet egy kicsivel több?
Márpedig ha az 1049-ből kivonjuk azt a 39-et, ami az M3-ason Görbeháza és Nyíregyháza távolsága, akkor 1010-t kapunk – ezek szerint tehát az ezredik kilométert már Nyíregyházától több mint 400 kilométerre, valahol Nagykanizsa határában, a Sormás és Becsehely közötti 12 kilométer avatásakor átadták. A pontatlanul számoló, 234 kilométeres M3-asról beszélő Kókának – aki ezzel a logikával feltehetően az M1-est, M5-öst és M7-est is hosszabbnak számolja –, már ennél is hamarabb, a viadukton ki kellett volna hoznia az ezredik kilométert.
Gondoltuk, hogy a szaktárca segít majd rendet vágni a számok dzsungelében, és kiderül, hogyan jött ki az M3-as hajdúsági-szabolcsi szakaszára a bűvös ezres. A minisztérium sajtóosztályától kapott válasz azonban nem oszlatta el a homályt, sőt, tovább fokozta azt. A tárca ugyanis sajátos adatsort közölt: a kiindulási alapnak azt vették, hogy "2002 nyarán 534 kilométernyi gyorsforgalmi út volt állami kezelésben" – hogy melyek, azt sajnos nem sorolták fel, ami lehetetlenné teszi az összevetést a mi számainkkal –, és ehhez tették hozzá a táblázatban szereplő, a 2002-es kormányváltás óta átadott 23 szakaszt.
Ha ezeket összeadjuk, akkor 491 kilométert kapunk, amit az 534-hez adva 1025 kilométer jön ki. Csakhogy ennek a táblázatnak van egy komoly hibája: hiányzik belőle a 2002. októberében átadott kaposvári elkerülő, márpedig ennek a 19 kilométeres hossza máris a lényegében a mi számításainkkal megegyező, 1044 kilométer hosszúságúra növeli a hazai gyorsúhálózatot. És az M3-as 39 kilométerét ebből kivonva is 1000-nél többet kapunk, vagyis a pontosított minisztériumi válasz is cáfolja Kókát.
Titokzatos, de nagyon ünnepi honlap
Azt gondoltuk, hogy a dilemmát segít megoldani az ünnepi alkalomra 1,07 millió forint plusz áfáért összedobott honlap – aki megnézi, láthatja, hogy nem túlzás ez a jelző –, ám tévedtünk. A minisztérium által microsite-nak nevezett oldal ugyanis nem ad sok támpontot, ha az ember a tényekre kíváncsi.
Az egyetlen használható része a kvízjáték, bár abban is van egy apróbb hiba, a 8-as kérdésre ugyanis három hibás választ ad. A kérdés az, van-e kétszer egysávos autópálya Magyarországon, a válaszlehetőségek között a jónak szánt az, hogy nincs, minden autópálya kétszer kétsávos, ami nem igaz, kellene oda egy legalább szó is.
Persze a kvízben az mégis jó, hogy legalább egyéves autópálya-matricát lehet vele nyerni 2008-ra – feltéve, ha igazságérzetünkön felülemelkedve hajlandóak vagyunk a tizes kérdésre a készítők által jónak vélt rossz választ megadni. Hiszen minden adat arra utal, hogy nem Görbeháza és Nyíregyháza közötti az ezredik kilométer, de egy nyamvadt matrica esélyéért mégis megjelöljük.
A weblap többi része viszont tényleg mit sem ér: az interaktív térképről hiányzik az ezredik kilométeresnek mondott Görbeháza-Nyíregyháza szakasz, de nincs rajta a nagykanizsai és a viaduktos M7-es, se az M8-as Duna-hídja, sőt még a tavaly átadott M35-öst és a 2004-ben elkészített M70-est sem sikerült feltüntetni rajta. Az 1000-hez oly fontos autóutak szintén hiányoznak a térképről.
A weblapon nincs lista a gyorsutakról, még egy nagyon egyszerű kis excelfájl sem arról, mit mikori átadással, milyen kivitelező mennyiért épített meg. Működik viszont rajta 22 webkamera, ami jól jöhet, ha baleset van az M0-son, M3-ason, M30-ason vagy M7-esen, és épp a webkamerák előtt, és mi éppen abba az irányba akarunk indulni a számítógépünk elől felállva. A szájt legnagyobb értékét azonban a nyitóoldal utolsó bekezdésének már-már irodalmi értékű mondata adja: "Ismét bebizonyosodik, hogy nehézkesnek tűnő munkagépek és sok-sok kilométernyi aszfalt nyitottabbá és élhetőbbé tehetnek egy egész országot."