Az Unióban is van gyógyszerárstop

2004.05.21. 09:12
Nyugat-Európában a növekvő piac olcsóbb gyógyszereket eredményez, nálunk fordított a helyzet, ráadásul a Világbank szerint túl sokat járunk orvoshoz.
Egyáltalán nem egyedi eset a 15 százalékos árcsökkenés és befagyasztás a gyógyszerpiacon, és az sem, hogy a támogatott medicinákra hatósági árat vezetnek be - közölték egy háttérbeszélgetésen tegnap Armin Fidler és Thomas Palu, a Világbank szakértői, akik az egészségügyi kormányzattal folytattak megbeszéléseket a magyar gyógyszerhelyzetről. A szakértők szerint az uniós országok közül jelenleg Írországban, Portugáliában és Görögországban is fix árasak a támogatott készítmények.

Nincs szabad piac

Thomas Palu szerint szabad piaca szinte sehol sincs a támogatott gyógyszereknek. Armin Fidler hozzátette, hogy a kelet-európai országokban még mindig erősebb a gyógyszerlobbi, mint a fogyasztói szempontokat érvényesítő állami kontroll. Míg Nyugat-Európában a gyógyszerek ára a piac növekedésével arányosan folyamatosan csökken, a keleti országokban fordított a helyzet.

Ráadásul az utóbbi térségben túlságosan magas az orvos-beteg találkozások és a receptírások száma. Magyarországon a beteg-orvos találkozások 75 százaléka receptírással végződik, ám a kiváltott medicinák húsz százalékát nem veszik be a betegek, így évente mintegy 2500 tonna gyógyszer kerül a szemétbe, ami évi 35-36 milliárd forint fölösleges kiadást jelent. Emiatt is szükségesnek ítélik szakértők a kormány beavatkozását a támogatott gyógyszerkiadások növekedésének megállítására.

Kényes egyensúly

Fidler szerint nehéz megtalálni az egyensúlyt a gyógyszergyártók és -forgalmazók, valamint a fogyasztást finanszírozók érdekei között. A helyzetet csak akkor lehet stabilizálni, ha a kormány kidolgoz egy középtávú, transzparens, átlátható gyógyszer-befogadási stratégiát. Ennek egyik sarkalatos pontja kell, hogy legyen, hogy az adott pénzügyi keretek között a korszerű és hatékonyabb medicinák lecserélhessék a már elavultakat.

Emellett át kell gondolni a patikák árrésének meghatározását is. Amíg az árrést százalékban adják meg, a gyógyszertáraknak érdekük a minél drágább készítményeket eladása. Ez nem fordulhat elő, ha a patikák az eladott készítmények után fix összeget kapnak - vélik a szakértők.