Koronavírus adatok

2021. dec. 06.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ambrus
-3 °C
3 °C

Kötelező volt az egészségügy átalakítása

2007.04.10. 10:48
A ciklus második felében már lényegesen kevesebb konfliktussal kell szembenéznie a kormánynak Gyurcsány Ferenc szerint. A miniszterelnök szerint az egészségügyben eddig tett lépések kikerülhetetlenek voltak, a biztosítási rendszer átalakításának irányáról még az első félévben megszületik a döntés.

Az eddigi, az egészségügyben tett lépések kötelező feladatnak minősültek, a finanszírozás újraszabályozása, a gyógyszerár-támogatási rendszer átalakítása kikerülhetetlen feladat volt, csak az volt a kérdés, melyik kormány lesz, amelyik meglépi - jelentette ki Gyurcsány Ferenc kedden, az Economist brit gazdasági hetilap által szervezett üzleti konferencián. A kormányfő úgy fogalmazott, az első szakasz április elsejével véget ért, az eddigi döntések vonatkozásában Magyarország az egészségügyi rendszerekre vonatkozó nemzetközi tapasztalatok fő áramát követve járt el. A következő lépésre, a társadalombiztosítási rendszer átalakítására vonatkozóan már nem lehet egységes nemzetközi tapasztalatról beszélni, így a hazai viszonyoknak leginkább megfelelő döntésre van szükség. Gyurcsány kikerülte a több biztosítós modell kérdését, ugyanakkor azt jelezte: abban nincs vita a kormányban, hogy a jelenlegi rendszer átalakításra szorul, az erről, az átalakítás irányáról szóló döntés pedig még ebben a félévben megszületik.

Kisebb lesz a hiány

Magyarország tartja a konvergencia-programban felvázolt makrogazdasági pályát 2011-ig - mondta Gyurcsány, mintegy közvetve jelezve, hogy a kormány nem készül a választások előtt sem költségvetési lazításra. Az idén érdemben kisebb lehet a hiány, mint az eredetileg kitűzött 6,8 százalék - jelenette ki. (A hiánycélt a Pénzügyminisztérium időközben jelzésértékűen 6,7 százalékra csökkentette.)

Kevesebb balhé

Ugyanakkor úgy vélte, a ciklus második felében már lényegesen kevesebb konfliktussal kell számolni, a reformok fejnehezek voltak. A kormányfő szerint az egyensúlyi pályát már kellő bizalom övezi, így egyre inkább a növekedés kérdése kerül majd előtérbe. Jelezte, a növekedés elősegítése az egyik célja annak a három területen – oktatás, egészségügy, nyugdíj – működő kerekasztalnak is melyet már nem pártpolitikai, hanem szakmai viták jellemeznek.

Gyurcsány Ferenc szerint átfogó adóreformra szükség van, de ez önmagában nem lesz elég versenyképességünk javítására.