Gyurcsány magával vinné a forintot

2006.10.02. 13:41
A bizalmi szavazás hírére megingott a forint. Az elemzők szerint a kormányfő párton belüli lecserélése is jelentős forintgyengüléssel, illetve a csomagtól jövőre várható pozitív hatások elmaradásával járna.

A koalíció bukása nagyobb lett, mint amire számítani lehetett. Ez önmagában fokozza a piaci bizonytalanságot, mert ilyen helyzetben nem lehet kizárni, hogy az MSZP-ben könnyen feltűnő, bűnbakot kereső csoportok a miniszterelnök leváltását kívánják, mondta az Indexnek Tardos Gergely, az OTP elemzője. A vártnál nagyobb bukás miatt, de az "egyszer már miniszterelnököt buktató" SZDSZ részéről lát hasonló veszélyt Tóth Gyula, a bécsi CA-IB elemzője, hangsúlyozva, hogy az eredményekből úgy tűnik, a szabad demokraták fizették a legnagyobb árat a miniszterelnök saráért.

Veszélyes a váltás

A két szakértő abban egyetért, hogy Gyurcsány esetleges menesztése rendkívül kedvezőtlen folyamatokat indítana el. Amennyiben az MSZP-n belül sikerülne megoldani az utódlás kérdését, akkor is valószínűsíthető, hogy gyengébb kezű politikus kerülne a kormány élére, ami a csomag felpuhulásával járna. Üzleti szempontból egy esetleges előrehozott választás lehetősége pedig nemcsak az ezzel járó időveszteség, hanem a biztos győztes Fidesz gazdaságpolitikai programjával - a csomag kidobása, adócsökkentéses gazdaságélénkítés, foglalkoztatottságnövelés és hiánycsökkentés - szembeni külföldi bizalmatlanság és kételyek miatt is aggasztó.

Emiatt az új választások kiírása és az alternatív csomag részletes ismertetése között eltelő nem rövid időszakban jelentős gyengüléssel járó eladási nyomás nehezedhet a forintpiacokra. Tardos Gergely szerint a fő problémát az jelenti, hogy miközben a Gyurcsány-csomag szerkezetét érheti jogos kritika is, egyelőre nem látszik, milyen alternatív megoldással készül - ha készül - az ellenzék az egyébként elkerülhetetlen kiigazításra. (Bár többen rebesgetik, hogy egy esetleges jobboldali program közelebb állna a CEMI által készített csomaghoz, de ezt a politika részéről még senki sem erősítette meg.)

Bemozdult a forint

A forint reggel még kisebb gyengüléssel reagált a választási eredményre. Az euró ára 272,80 körül indult a kereskedésben, majd hamarosan egy forinttal drágult, és 274 közelébe ért. Ezután a bizalmi szavazás híre újabb lökést adott a gyengülésnek, a kurzus a 276-os szint közelébe került, majd 275 felett stabilizálódott. Tardos Gergely szerint az állampapír-piaci hozamok alakulásán, a 10-15 ezrelékes emelkedésen is érződik a bizonytalanság. A bizalmi szavazás híre a befektetőknek önmagában is plusz bizonytalansági tényezőt jelent.

Forgatókönyvek

A legvalószínűbb forgatókönyvként mindkét gazdasági elemző azt említette, hogy Gyurcsány a kormánypártok által megerősítetten kerül ki a bizalmi szavazásból. Ebben az esetben arra számítanak, hogy a befektetői bizalmatlanság, bizonytalanság enyhül, ami a forintnak egyértelműen kedvez. Ebben az esetben jövőre már érzékelhetőek lesznek a csomag eredményei. A második félévben az infláció is lefele indulhat, ami egyértelműen a befektetői érdeklődés emelkedésével, a forint erősödésével járhat együtt.

Gyurcsány bukásával ez kerülne veszélybe, emelte ki Tardos Gergely, és a politikai bizonytalanságot most az is növeli, hogy még mindig nem tudni, honnan került nyilvánosságra az őszödi beszéd felvétele. Ha ugyanis ez egy a szocialistákon belüli, a miniszterelnök elleni akció volt, akkor feltehető, hogy van forgatókönyv a folytatásra is. Ezzel együtt valószínűbb az a feltételezés, hogy Gyurcsányék - miután a Fidesz megszerezte a szalagot - maguk léptek vele nyilvánosságra.

A kormány(fő)váltást mindkét elemző szerint azonnali leminősítések követhetik. Tóth Gyula szerint a Moody's rögtön akár két fokozottal is visszavetné besorolásunkat. Ez könnyen történelmi mélypontra vethetné a forintot, a jegybank több százalékpontos kamatemelésre kényszerülne, és a gazdasági válság a jelenleginél is mélyebb szintet érne el.