Hadiipari lendület

2003.11.05. 08:51
A HM Elektronikai Logisztikai és Vagyonkezelő Rt. (HM EI) a kedden aláírt szerződéssel csatlakozott a TIPS (Transatlantic Industrial Proposed Solution) elnevezésű nemzetközi konzorciumhoz - tájékoztatta a Napi Gazdaságot Ráth Tamás, a Honvédelmi Minisztérium Technológiai Hivatalának főigazgatója.
Az ismert AWACS légtérfigyelő repülőgépekhez hasonló, ám a földfelszíni csapatmozgásokat figyelő repülőgép (úgynevezett Allied Ground Survillance System, AGSS) fejlesztését a NATO rendeli meg. Arról, hogy kivel kötnek szerződést, a jövő év első felében születik döntés.

Két konzorcium

A néhány milliárd euró nagyságrendű üzletért két konzorcium szállt harcba egymással. Az egyik az említett TIPS, amelyben a General Dynamics, a Thales, az European Aeronautics Defence and Space Company (EADS), a Galileo Avionica, az Indra és a Northrop Grumann vesz részt. Ehhez csatlakozott most a legnagyobb hazai hadiipari vállalat, a HM EI, amely a magyar cégek - hamarosan létrehozandó - konzorciumának a vezetője. (Ebben a magyar csapatban még a Dunai Repülőgépgyár Rt., a Videoton Rendszertechnika Rt., a Videoton Mechlabor Kft., a HM Arsenal Rt., illetve a hadiipari kutatásáért és fejlesztésért felelős HM Technológiai Hivatal kap helyet.)

15 év

Ráth arra számít, hogy a magyar hadiipari vállalatok a repülőfedélzeti és a földi elektronikai és mechanikai rendszerek fejlesztésében, gyártásában, majd szerelésében, karbantartásában és logisztikai támogatásában kaphatnak szerepet. Amennyiben a TIPS nyeri el az üzletet, az a következő 15 évben munkát ad a konzorcium tagjainak, emellett a főigazgató szerint a magyar vállalkozók szélesebb köre lehet alvállalkozójuk.

A konkurencia is jöhet

A TIPS konkurense a CTAS (Cooperatives Transatlantic AGS System). Az ellenlábas konzorcium tagja a brit BAE System és az amerikai Raytheon óriásvállalatok. A Napi Gazdaság információi szerint nem zárható ki, hogy idővel ez a társulás is partnerkapcsolatot építene ki magyar cégekkel. A magyar hadiiparnak éppen a nyugati cégek húzóereje adhat lendületet, továbbá jól jönne még némi privatizációs tőkeinjekció.