Átverték a fogyasztókat, több milliós bírságot fizetnek

2007.06.25. 16:08
A fogyasztók megtévesztése miatt összesen 55 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal két műszakicikk-kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozásra. Az Elektro Computer ötvenmillió, az Euronics egy korábbi GVH-határozat módosítása után ötmillió forint bírságot kapott. Mindkét vállalkozás hamis tájékoztatást adott fogyasztóinak az általuk elérhető árkedvezmények mértékéről.

Többször és többféleképpen megtévesztette a fogyasztókat korábban az Elektro Computer Kereskedelmi Zrt. A társaság 2006 januárjában és februárjában például „lehet olcsóbban” szlogennel hirdette termékeit. A GVH álláspontja szerint az összehasonlító reklámok kiemelkedő jelentőséggel bírnak a fogyasztók tájékozottsága szempontjából, mivel mentesíthetik az ügyfeleket a piaci tájékozódás terhei alól.

Olcsóbb-e az olcsóbb?

A „lehet olcsóbban” szlogennel az Elektro Computer azt sugallta a fogyasztók számára, hogy az adott termékek nála olcsóbban megvehetők, mint máshol. Ráadásul az eljárás alá vont társaság nem egy másik piaci szereplővel, hanem az összes versenytársával hasonlította össze árait. Éppen ezért a reklámok közreadójaként üzletenként külön-külön, valamennyi versenytársával szemben bizonyítania kellett volna, hogy nála olcsóbban lehet különféle műszaki cikkeket megvásárolni. Mivel a társaság ilyen bizonyítékkel nem szolgált, és nem is állt rendelkezésére olyan módszer, amellyel alátámaszthatta volna az állítást, megtévesztette a fogyasztókat.

Ugyancsak alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésre, hogy az Elektro Computer 2006-ban reklámújságjaiban folyamatosan arról tájékoztatott, egyes termékeket csereakció keretében is meg lehet üzleteiben vásárolni. A GVH szerint a fogyasztók számára a csereakció az, amikor régi, azonos funkciójú elektromos készülékeiket kedvező áron beszámítják az új készülék árába. A kiskereskedelmi lánc számára a csereakció azt jelentette, hogy a meghirdetett mosógépek, tűzhelyek megvásárlása esetén mindenfajta használt háztartási készüléket átvett a fogyasztóktól, és gondoskodott elszállításukról. Csakhogy az Elektro Computer reklámújságjaiban nem részletezte, miből is áll valójában a nála meghirdetett csereakció.

A vállalkozás nem adott megfelelő tájékoztatást a nála megvásárolt egyes márkák adott termékei után járó garanciáról sem. Reklámújságjaiban 2-3-5-6 év garanciát ígért, ám a GVH vizsgálata megállapította, egyes termékeknél a garancia léte nem bizonyított, más termékeknél nincs teljes körű garancia.

Mennyivel olcsóbb?

Az Elektro Computer nem adott megfelelő tájékoztatást a nála elérhető árkedvezményekről sem. Az akciókhoz kapcsolódó árkedvezmények alapjául ugyanis a beszállítók által meghatározott ajánlott fogyasztói árat adta meg. A GVH megállapította, hogy az ajánlott fogyasztói ár nem azonos az üzletekben akción kívül érvényesülő árral, az ajánlott fogyasztói áron a termék nem, vagy csak véletlenszerűen vásárolható meg. Feltüntetése így azt a hamis képzetet keltheti a fogyasztóban, hogy az akció számára konkrétan mérhető megtakarítást tesz lehetővé, holott a tényleges megtakarítás mértékéről fogalma sem lehet. Mindezen jogsértések miatt a GVH Versenytanács 50 millió forint bírságot rótt ki az Elektro Computer Zrt.-re.

Ugyancsak a fogyasztók megtévesztése miatt marasztalta el korábban a GVH az Euronics Magyarország Kft.-t. A társaság 2006. szeptember 29-én azért kapott hárommillió forintos bírságot, mert 2005 májusától 2006 márciusáig egyes termékeit a valóságosnál nagyobb árkedvezménnyel hirdette meg, és a „Tud ennél olcsóbbat?” szlogent használta. Csak egy később, ugyancsak az Euronics ellen lefolytatott versenyhivatali eljárás során derült ki, hogy a társaság a forgalmazók által javasolt fogyasztói árat vette az árkedvezmények alapjául.

Kiderült az is, hogy a forgalmazó által javasolt áron nem, vagy csak véletlenül lehet megvenni a termékeket, mivel a tényleges eladási árakat az Euronics hálózathoz tartozó vállalkozások önállóan, egymástól eltérően állapítják meg. Mivel utóbbi tényről az eljárás alá vont vállalkozás annak idején nem tájékoztatta a GVH-t, a Versenytanács úgy döntött, hogy módosítja korábbi határozatát. Mivel a GVH jogsértőnek találta, hogy az eljárás alá vont az akciós ár és a viszonyítási alapként szolgáló forgalmazó által javasolt fogyasztói ár különbözetét mint árkedvezményt tüntette fel, úgy döntött, a bírságot hárommillió forintról ötmillió forintra emeli.