Aliz
6 °C
14 °C

Drága három gyerekkel nyaralni

2008.03.17. 08:14
Két felnőtt és két gyerek még aludhat egy szobában pótágyakkal. Három gyerek már nem fér el, így egy plusz szobát kell kivenni a családnak. De akkor elvesznek a gyerekek után kapott kedvezmények. A nagycsaládok drágábban utaznak.

Háromgyerekes családok nagyon nehezen találnak olyan szállodát, melynél egy szobában, pótágyakkal aludhatnának. Általában azt a megoldást kell választaniuk, hogy két szobát kell kivenniük, csak így oldható meg a pótágyazás. Ebben az esetben azonban nem tudják igénybe venni a gyerekek után járó kedvezményeket, így drágábban utaznak. Kétgyermekes családok sokkal könnyebben találnak olyan úticélt, ahol egy szobában lehetnek, ilyenkor még a családi kedvezmény is igénybe vehető, vagyis a 12 év (a legtöbb helyen a korhatár) alatti gyermekek után jeletős engedményt kapnak az árból.

Nem lehet általánosítani, de igaz, hogy sokkal kevesebb a nagycsaládok számára tervezett szoba – nyilatkozta az Indexnek Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke. A gyerekek után járó kedvezmény mértéke a szállodától függ, általában 12 éves kor alatt engednek az árból, de vannak olyan hotelek is, ahol 15 vagy 3 év a korhatár. A klasszikus szállodákban kevesebb a nagyobb szoba, ilyeneket inkább apartmanszállókban találni.

Az, hogy van-e családi szoba, függ például az utazási irodától – több cég nem foglal nagyobb szobákat, mert nagyon kicsi ezekre az igény és csak üresen állnának – mondta Molnár Gabriella. Ez a helyzet például a Kartago Toursnál, ők a tömegturizmusra álltak rá, kétágyas szobákat foglalnak le külföldön, mert döntően ezeket keresik az utazni vágyók.

A külföldi szállodák nem erre vannak kitalálva – magyarázták a Kartago Toursnál. Nagyon kevés az olyan szoba, ahová befér öt fő. A nemzetközi turizmusban az egy pótágy az elfogadott, a szállodák legfeljebb így tudnak családokat elszállásolni. Csak elvétve fordulnak elő nagyobb, családi szobák. A turisztikai iroda marketingese szerint ilyen hotelekben megoldás lehet, ha az egyik felnőtt egy gyerekkel az egyik szobában, a másik felnőtt két gyerekkel a másik szobában foglal helyet. Így is ki kell fizetni két szoba árát, de legalább a gyerekek után megkapják a kedvezményeket.

A Neckermannál a családi szobák iránt nagy a kereslet minden nyáron. Sokszor külön kérik az utasok a két egybenyitható szoba lehetőségét. Időként azonban nehézséget okozhat, hogy a magyar utasok a többi európai utazókhoz képest később foglalják le a nyaralásaikat és addigra a családi szobák hiánycikké válnak. Az utazási irodánál ennek kiküszöbölésére hozták létre az előfoglalási kedvezményt, hogy ezzel is biztassák az embereket arra, hogy gondoljanak a nyaralásukra előre és foglalják le a szállást akkor, amikor még nagy a választék. Háromgyerekes családoknak a Neckermann ajánlatában Törökország, Bulgária, Egyiptom, Tunézia, Kos, Kréta, Teneriffe, Mallorca szerepel.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?