Kicsiben nem megy az adócsökkentés

2009.01.27. 06:42
Bár a gazdaság élénkítésére az adók csökkentésével látnak leginkább lehetőséget a Fidesz politikusai, úgy tűnik, helyi szinten az ő mozgásterük is rendkívül szűk.

Az apadó bevételek és állami támogatás, illetve a szaporodó szociális gondok mellett érdemi adócsökkentésre nincs lehetőség a fideszes vezetésű önkormányzatoknál. Az egyik ellenzéki vezetésű dunántúli önkormányzat alpolgármestere szerint ők és mások is egyelőre csak jelzés értékű lépésekkel tudják dokumentálni, hogy milyen irányba szeretnének haladni.

A kaposvári önkormányzatnál úgy döntöttek, idén a helyi vállalkozások több mint felének nem kell iparűzési adót fizetnie, és a helyi adókat sem emelik meg. Szita Károly polgármester úgy fogalmazott: "ha baj van, nem elvenni, hanem adni kell". A helyhatóság a közelmúltban arról határozott, hogy 2009-ben két és fél millió forintos adóalapig nem kell iparűzési adót fizetniük a vállalkozásoknak. Ez a somogyi megyeszékhelyen az adózók felét, több mint négyezer vállalkozást érint. A város becslése szerint a döntéssel mintegy 60 millió forintot hagynak a gazdasági válságnak leginkább kiszolgáltatottak zsebében, egyszersmind ennyivel lesz kisebb az önkormányzat idei bevétele.

Néhol könnyítenek

Az egyik első város, amelyik pedzegette az adócsökkentést, Bonyhád volt, azonban a legfrissebb adórendelet szerint továbbra is kétszázalékos az adó mértéke. Hozzá kell tenni azonban, hogy szinte egyetlen városnak sincs még elfogadott költségvetése 2009-re, vagyis a büdzsé elfogadásáig - februárig - elvileg lehet esély az enyhítésre. Eszerint tervez Szentendre is: a képviselő-testület a majdani költségvetésbe illeszti a válságkezelési javaslatait. Békéscsaba egymillió forintos adóalapig adott mentességet, ami számításaik szerint ötvenmillió forintnyi megtakarítást jelent 1500 vállalkozás számára. A fideszes polgármester vezette tatabányai önkormányzat döntése értelmében ez év januárjától nem kell iparűzési adót fizetniük a városban működő kisvállalkozásoknak. Az adó eltörlése 3000 vállalkozót érint.

Az ugyancsak fideszes vezetésű zalaegerszegi önkormányzat a jelenleg kétszázalékos iparűzési adó csökkentéséről ugyan egyelőre nem döntött, ám a lehetőséget nemrég fontolóra vették. A város minden vállalkozás számára csökkentené a helyi iparűzési adót, ha sikerülne egy olyan, egyelőre konkrétan meg nem nevezett nagyberuházót odatelepíteni, amely további munkahelyeket, illetve adóbevételt biztosítana. A helyhatóságnál a téma kapcsán elmondták, a zalai megyeszékhelyen évek óta jelentős összegeket fordítanak egy komplex gazdaságélénkítő programra, amely többek között támogatja a képzést, a kedvezményes területvásárlást, illetve a különböző infrastrukturális beruházásokat is. A helyhatóság a közeljövőben együttműködési megállapodást köt az egyik legnagyobb német hegesztéstechnikai intézettel, az SLV-vel egy minősítő, illetve egy képző bázis létrehozásáról. Ez jelentősen segítheti a város és a térség gépipari cégeit abban, hogy a szükséges minősítéseket megszerezhessék, illetve a legmodernebb technológiát elsajátíthassák.

A veszprémi önkormányzatnál nincs napirenden az iparűzési adó mértékének csökkentése. Az önkormányzatnál úgy vélik, a gazdaság élénkítése - helyi eszközökkel - elsősorban az innovációtól és a jól képzett helyi szakembergárdától várható. A város már korábban megállapodott a veszprémi egyetemmel arról, hogy az oktatók és a kutatók konkrétan bekapcsolódnak egy-egy fejlesztési elképzelés kidolgozásába és megvalósításába. A város egyébként önkormányzati bérlakásokkal is segíti azokat a szakembereket, akik vállalják a letelepedést. Mindemellett azt tartják a legfontosabbnak, hogy az elkövetkezendő időszakban javuljon a térség közlekedési infrastruktúrája. Ez elsősorban autópálya-építést és repülőtér-fejlesztést jelent.

Egy gazdaságélénkítő csomag kialakítását a szintén fideszes vezetésű soproni önkormányzatnál is fontosnak tartják. Fodor Tamás polgármester már tavaly egyeztetéseket kezdett a város és a térség gazdasági szakembereivel arról, hogy milyen intézkedésekre van szükség a gondok enyhítése érdekében. Sopronban az iparűzési adó csökkentése nem szerepel a napirenden, a helyi vállalkozókat egy "rájuk szabott" városfejlesztési koncepció kialakításával segítik majd. Az önkormányzat például támogatja, hogy a városi beruházásoknál - például a bérlakások építésénél, illetve felújításánál - a helyi cégeket előnyben részesítsék.

A fideszes vezetésű Győrben úgy vélik, ha az iparűzési adót a jelenlegi 2-ről 1,6 százalékra csökkentenék, az jelentős bevételkiesést okozna a városnak, és veszélybe sodorná a fejlesztési elképzelések megvalósítását. Az iparűzési adóbevétel az előrejelzések szerint idén amúgy is mintegy 25-30 százalékkal csökken majd. Az adócsökkentés miatt többek között veszélybe kerülne az új Mosoni-Duna-híd felépítése vagy a hulladékgazdálkodási program megvalósítása.