Megint kevesebb a hiány

Az államháztartás februári hiánya is kedvezőbben alakult a vártnál, a deficit 34 milliárd forinttal alacsonyabb. A januári, a vártnál szintén kedvezőbb eredmény után ez azt jelenti, hogy az év első két hónapjában a a GDP 1,8 százaléka helyett 1,6 százalékot tesz ki a hiány.

Februárban is kedvezőbben alakult az államháztartás helyzete a Pénzügyminisztérium előrejelzésénél - tette közzé a tárca. Az államháztartás hiánya - helyi önkormányzatok nélkül - 216,9 milliárd forint lett. A Pénzügyminisztérium februárban 251,2 milliárd forintos deficittel számolt.

Az államháztartáson belül a központi költségvetés 259,8 milliárd forintos deficittel zárt. Januárhoz hasonlóan februárban is többlet keletkezett a társadalombiztosítási alapoknál és az elkülönített állami pénzalapoknál. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainál a többlet februárban 25,8 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapoknál 17,1 milliárd forint lett.

Az államháztartás az idei első két hónapban - önkormányzatok nélkül - 413,1 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium prognózisa szerint a hiány február végén elérte volna a 447,4 milliárd forintot. Ennek ellére a tárca egyelőre nem módosított az éves, 1582 milliárdos - a GDP 6,8 százalékát kitevő - hiánnyal kalkuláló prognózison, de azt jelezte: az első két hónapban a várthoz képest a GDP 0,2 százalékával kisebb a deficit. A február végi hiány a GDP 1,6 százalékát éri el. A várt hiány a GDP 1,8 százaléka volt.

Az egyenleg januárban 30 milliárd forinttal lett jobb. Az éves előrejelzés módosítását indokolhatja, hogy a hiány ugyan kedvezőbben alakul, de a havi adatok önmagukban sokkolóak lehetnének. A tárca viszont előre felhívta a figyelmet, hogy az év első felében szezonális és technikai okok miatt az időarányostól lényegesen eltérő hiánypálya várható, így az első negyedév végére az egész éves hiánycél 56,6 százaléka teljesülhet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31