Hídhiba miatt sávlezárás az M0-son

2006.08.22. 17:06
Egysávos útlezárást rendelt el hétfő délután az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. az M0-s Duna-hídján. Az M1-M7 felé vezető külső sávot azért kellett lezárni, mert a dilatációs elem egyik gumibetétje olyan súlyosan eldeformálódott, hogy balesetveszélyessé vált. A lezárás előreláthatóan augusztus 25-ig tart, addig tíz kilométeresnél hosszabb torlódások is kialakulhatnak.

Rutinellenőrzés során bukkantak a nagyobbik Duna-ágon átívelő M0-s híd egyik dilatációs elemének hibájára az ÁAK munkatársai. A torzulás olyan mértékű volt, hogy bármelyik pillanatban balesetet okozhatott volna - mondta az Index kérdésére Winkler-Virág András, az ÁAK szóvivője. Emiatt az autópályakezelő cég azonnal sávlezárást rendelt el, és megkezdte a hiba kijavítását.


Vigyázat, a mélyben dolgoznak

Az autósok ebből sokat nem vesznek észre, a munkaterületnek kijelölt helyen egyetlen munkást sem láttak - derül ki az Indexhez érkezett olvasói levelekből. Winkler-Virág András ezt megerősítette, mondván: a munkát a híd belsejében végzik, így az autókból sem most, sem később nem lesz látható.

Egy tájékoztató táblát már kihelyeztek, s a honlapjukon és az Útinformon keresztül is folyamatosan tájékoztatják az autósokat a sávlezárásról, amely előreláthatólag augusztus 25-ig tart. Az elem teljes cseréiig 60 km/órás sebességcsökkentés lesz érvényben. Az M5-ösön nem tudják tájékoztatni az autósokat, mivel azon a nem ÁAK által kezelt úton nincsenek az ilyen információk közlését lehetővé tevő mátrixtáblák.

Dugó az M5-ösig

Torlódás pedig van, méghozzá nem is kicsi. A forgalomszámlálási adatok szerint csak a kamionforgalom meghaladja a napi nyolcezer autót, az egyéb tehergépjárművekkel és a személyautó-forgalommal együtt az útszakasz napi forgalma a harmincezerhez közelít. A mostani lezárás miatt a forgalom olykor egészen az M5-ösig visszatorlódik, ami 14-15 kilométeres sorokat is jelent. Az M0-s jellegéből adódóan az ÁAK ráadásul terelőutakat sem tud javasolni az autósoknak.

A helyreállítást nehezíti, hogy a gumibetétet külföldön gyártották, ott is kell utángyártani azt, amivel a deformálódott darabot pótolni fogják. A forgalmat azonban addig sem merték ráengedni a hibás útszakaszra, ugyanis a dilatációs elem olyan állapotban volt, hogy ha nem zárják le az utat, "annak komolyabb következménye lett volna" - fogalmazott a szóvivő.