Cserélje jobbra ócska hitelét!

A magyar jelzálogpiac dinamikus növekedése után elérkezett arra a pontra, amikor már érdemes megvizsgálni, milyen előnyökkel jár lakáshitelünk lecserélése. Régi, magas kamatokkal terhelt lakáshitelünket sokkal olcsóbb hitelre cserélhetjük úgy, hogy közben a havi részlet is csökken.

Magyarországon tavaly év végén a 3500 milliárd forintos lakossági jelzáloghitel-állomány több mint felét a forint alapú kölcsönök tették ki. Az adósok ezeknek a hiteleknek a jelentős részét a 2001 óta működő és többször is módosított állami kamattámogatási rendszer keretében vették fel - közölte a CE Csoporthoz tartozó Central European Credit vezérigazgatója. Varga Eszter szerint nagyjából 250-300 milliárd forintra becsülhető a hitelállomány, amelyet még a kamattámogatás előtti időszakban vettek fel a mostaninál jóval magasabb kamatokkal.

Könnyen előfordulhat, hogy az említett hitelek kamata jóval meghaladja a piacon jelenleg elérhető devizahitelek árát. Ráadásul ezeknek a hiteleknek a ma már rövidnek számító, 10-15 éves futamideje tovább növeli a havi törlesztőrészleteket, főleg, ha a mostani, 20-25 éves hitelekhez hasonlítjuk őket. A hitelkiváltás itt reális alternatívaként merülhet fel - magyarázta Varga Eszter.

Kimerül és örül

A kiváltásra ajánlott konstrukciók másik csoportját a személyi hitelek és a fogyasztási kölcsönök képezik. Mivel ezeknél magas a kamatszint (átlagosan 25-35 százalékos) és rövid a futamidő, a havi töresztőrészlet jelentősen csökkenthető ingatlanfedezetű hitellel. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a kedvezőtlen kamatozású kölcsönöket kicseréljük a kedvezőbb jelzáloghitelre.

Magyarországon még nem jellemző, hogy az ügyfelek ennyire tudatosan válasszanak a különböző termékek között. Általában ha valaki túljutott egy hitelfelvételen, kimerül, és örül, hogy túl van rajta, nem akar még egyszer belevágni az ügyintézésbe. Az is probléma lehet, hogy a pénzintézetek sem szívesen engedik el a 10-15 éves futamidővel magukhoz kötött ügyfelet. Általában magas előtörlesztési díjjal próbálják elriasztani attól, hogy máshová vigye át hitelét.

Tapasztalat

A CE Csoportnál azt is tapasztalták, hogy a banki ügyintézők nincsenek felkészülve a refinanszírozás jogi lebonyolítására. Sokszor hetekig tartó bürokratikus ügyintézéssel szembesülnek az ügyfelek. A CEC-nél a teljes portfolión belül 42 százalék volt a kiváltott hitelek aránya, így nagy tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen. A cégnél mindent papír beszerzését és az eredeti hitelt folyósító bankkal való tárgyalásokat is magukra vállalják, természetesen jutalék fejében.

Kinek érdemes cserélnie? A CE Csoport ingyenes tanácsadással segíti az érdeklődőket. A honlapjukon található adatlap kitöltése utáni 24 órán belül kiderül, tudnak-e olcsóbb hitelt ajánlani.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32