A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége (VOSZ) által kiírt pályázaton összesen 12 hitelintézet vásárolta meg a tenderfüzetet, közülük öt pályázott, s végül e három bankkal sikerült megállapodni.
Egy éven át fél- vagy egymillió forintos hitelkeret
Az új konstrukció alapvetően egy éven belüli forgóeszköz-finanszírozó hitel. A hitelkártya-birtokosok számára egy éven át fél- vagy egymillió forintos hitelkeret áll rendelkezésre.
A hitel szerződés szerinti törlesztése esetén a hitelkeret egy éven keresztül negyedévenként újraindul, hitelképesség-vizsgálat nélkül. Egy év után azonban új hitelképesség-vizsgálat következik.
Már idén 25 ezer szerződést várnak
Az előzetes számítások szerint már ebben az évben mintegy 25 ezer szerződést kötnek, a teljes rendelkezésre álló hitelösszeg így év végére elérheti a 20-25 milliárd forintot.
A konstrukcióban induláskor várhatóan csak a kereskedelmi és iparkamarák, valamint a VOSZ tagjai vehetnek részt. Széchenyi hitelkártyához olyan egyéni és társas vállalkozások, közhasznú társaságok juthatnak, amelyeknél a foglalkoztatottak száma nem haladja meg a 250 főt.
A Széchenyi hitelkártyaprogram koordinatív, értékelő és elemző funkcióit a Kavosz Pénzügyi Szolgáltatásokat Közvetítő Rt. látja el, és e vállalkozás áll közvetlen kapcsolatban a közreműködő bankokkal is. A Kavosz Rt. jelenleg tárgyalásokat folytat további érdekképviseletekkel a programhoz való csatlakozásról.
Az állam 5 százalékot áll a kamatból
A Hitelgarancia Rt. a hitelkeret 78 százalékáig készfizető kezességet vállal. A hitelgarancia-díj két százalékából az állam átvállalja az egyik százalékot, a hitelező bankok azonban egyelőre nem döntötték el, átvállalják-e a másikat.
A hitelkamat a három hónapos bankközi kamatláb (Bubor) + öt százalék + egy százalék kezelési díj. Ebből az állam a középső tételt állja, így a hitelfelvevő számára a mostani kamatszint 8,4 + 1 százalékot tesz ki. Ehhez jön az éves kártyadíj, amely várhatóan 10-20 ezer forint lesz.
Az előzetes elképzelések szerint a rendszer 5 százalék alatti bukási aránnyal működtethető.