Nyolc bank érdeklődik a diákhitelezés iránt

A diákhitelezésnek az államháztartást legkevésbé terhelő megoldását keresi a kormány, amely biztosítani szeretné a versenysemleges szabályozást, viszont el akarja érni, hogy a bankok is vállaljanak némi áldozatot az ügyfélszerzés fejében.
Csütörtökön tárgyalt először a Bankszövetség és a Pénzügyminisztérium a diákhitelezés jövőjéről. A Napi Gazdaság értesülései szerint nyolc bank - az ING, a Takarékbank, az OTP, az Erste Bank, a K&H, a Magyar Külkereskedelmi Bank, a Budapest Bank és az ÁÉB - érdeklődik a hitelfelvevők számláinak vezetése iránt; a bankok és a kormány közötti munkamegosztás azonban még nem dőlt el.

A diákhitelezés finanszírozásának jövőjével kapcsolatban több koncepciót vizsgálnak az illetékes tárcák. Az egyik lehetőség szerint az állam garanciájával az Állami Követeléskezelő Központ bocsátana ki kötvényt 30-50 milliárd forint értékben a Diákhitel Központ Rt.(DHK) hitelezési tevékenységének finanszírozására, a bankok pedig üzletrészt vásárolhatnának a DHK-ban. Ennek fejében a részt vevő bankok esetleg előnyhöz juthatnának a hallgatók folyószámláinak vezetésében.

Állami garancia?

Sokan megkérdőjelezik ugyanakkor, hogy érdemes kizárólag a diákhitelezésre fenntartani egy veszteséges kvázi hitelintézetet. Gazdaságosabb és piacbarátabb megoldás lenne, ha az állam garanciával támogatná a diákhitelezést. Ebben az esetben a diákhitel visszafizetésével elmaradó adósok helyett fizetne a bankoknak.

A bankok rövid távon saját forrásaikból finanszíroznák az így kockázatmentessé tett hitelt. Hosszabb távon ennél a konstrukciónál is kötvénykibocsátással finanszíroznák a diákhitelezést.

A diákok nem járhatnak rosszabbul

A Napi Gazdaság kérdésére a Pénzügyminisztérium csupán annyit szögezett le: függetlenül attól, hogy a diákhitelezés támogatását és folyósítását milyen konstrukcióban oldják meg a jövőben, a már diákhitellel rendelkezők és a hitelt ezután felvevő diákok sem járhatnak rosszabbul jövőben, mint a jelenlegi feltételek fenntartása mellett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25