Kovács Árpád nekiesett Veresnek

2007.11.28. 16:23
Úgy tűnik, az Országgyűlés általános vitát tarhat a közpénzügyi csomagról. De hogy a parlament költségvetési és pénzügyi bizottságának mai ülésén hogyan jutottak erre az eredményre a résztvevők, az tanulságos.
Veres János és Kovács Árpád

Kemény támadást intézett Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az egész közpénzügyi csomag és benne a költségvetési hivatal ellen a parlament költségvetési és pénzügyi bizottságának mai ülésén. Ebben partnerei voltak az ellenzéki képviselők.

Ez is rossz, az is rossz

Közel félórás felszólalásában az ÁSZ első embere szinte csak kritikát fogalmazott meg a kormány által benyújtott, három elemből álló közpénzügyi csomagról. Előbb azt rótta fel hibaként, hogy a csomag nem kezeli azt az állítása szerint nemzetközi követelményt, miszerint egy országban csak egy legfelsőbb szintű állami ellenőrző szerv legyen. Márpedig érve szerint úgy tűnik, az ÁSZ és a felállítandó Törvényhozási Költségvetési Hivatal (TKH) is ilyennek minősülne. Aztán nem sokkal később már azt mondta, hogy a TKH nem ellenőrző szervezet a törvényjavaslat mai formája alapján.

Nem tartotta jónak Kovács Árpád, hogy egy reáladósság-szabályt hozna be a pakk (az államadósság nominális értéke korrigálva az inflációval - röviden a reálértéke - nem növekedhetne a jövőben), márpedig a nyugati fejlett országokban ilyen megoldást nem nagyon alkalmaznak, helyette kiadási plafonokat állítanak fel.

Ebből áll

A csomag három részből áll. Az egyik új költségvetési szabályokat teremtene meg és felállítaná a Törvényhozási Költségvetési Hivatalt, a másik az alkotmányt módosítaná a közpénzügyi fejezettel, a harmadik az önkormányzati hitelfelvétel korlátozását szeretné.

A bizottsági vita végén az ülésről távozott Veres János pénzügyminisztert helyettesítő Várfalvi István szakállamtitkár válaszában rámutatott, hogy az adósságszabály nem helyettesíti a kiadási megkötést, épp ellenkezőleg, megerősíti. A kormány ugyanis csak olyan költségvetést tervezhet, az Országgyűlés pedig csak olyan büdzsét fogadhat el, ahol be kell tartani a főszabályt, vagyis azt, hogy a reáladósság nem növekedhet. Ez behatárolja azt is, hogy nem lehet korlátlanul növelni a kiadásokat, ész nélkül költekezni, így sapkát tesz a kiadási tételekre. (Emellett pedig még sok mindenre lehet jó az egész csomag.)

Az ÁSZ elnöke nem mulasztotta el megemlíteni, hogy lemodellezték, mivel járna a közpénzügyi csomag elfogadása. Azt mondta, erőteljes megszorításokat, nagy kiadás-visszafogásokat kell végrehajtani, ha életbe lépnek a szabályok. A törvényjavaslatokhoz mellékelt hatástanulmányok szerint erről szó sincs, éppen a józan költségvetési politika folytatására kényszeríti a politikusokat. A csomag azt célozza, hogy a társadalom elöregedésével összefüggésben hosszú távon emelkedő nyugdíj- és egészségügyi kiadásoknak meglegyen a fedezetük, érdemben, évi 200-300 milliárd forinttal is csökkenjenek a kamatkiadások, helyet biztosítva az említett egészség- és nyugdíjügyi költésnek.

Most mi lesz?

A többi parlamenti bizottság a következő héten tűzi napirendjére a csomagot, és ott bocsáthatják általános vitára. Az Országgyűlés vélhetően két hét múlva folytathatja le az általános vitát. Annak során lehetőség van módosító javaslatok benyújtására. A téli szünet miatt december közepével megszakad a tárgyalás, és februárban folytatódhat. Addig sort keríthetnek a pártok az egyeztetésekre. Februárban vagy márciusban fogadhatja el a parlament a csomagot, ha nem akasztja meg valami a folyamatot.

Egy szó, mint száz: a nyilvános bizottsági ülésen hevesen támadta Kovács Árpád az egész csomagot, azt 60-70 százalékos készültségi fokúnak minősítve. Lapunk birtokában van ugyanakkor az ő írásba foglalt véleménye az egész költségvetési törvénycsomagról. Abban az áll, hogy "az állami költségvetés fenntarthatósága, a felelős, megalapozott és számon kérhető költségvetési tervezés és gazdálkodás biztosítása céljából a választható többféle megoldás közül a tervezet egy reális, végrehajtható, megvalósítható változatot tartalmaz, amely koherens rendszert képez".

Tudni érdemes, hogy az ÁSZ meg szerette volna kaparintani a költségvetési hivatal feladatkörét. Erre többször is utalást tett, sőt ennél is tovább ment. Pár hónappal ezelőtt házon belül felállítottak egy belső egységet, amely az indoklás szerint lemodellezte az akkor még képlékeny terv részét képező TKH tevékenységét. Egy-két hónappal ezelőtt pedig egy olyan tanulmányt is készített ez az egység, amelyet a hivatal fog készíteni jövőre vagy 2009-ben.

Erőfeszítésük nem ér célt, hiszen az ötpárti egyeztetések után a kormány határozott szándéka, hogy nem az ÁSZ-t bízza meg a feladat ellátásával, hanem egy független, az Országgyűlésnek alárendelt hivatalt, a TKH-t hozza létre. Kovács Árpád a mai ülésen meglepetésre kijelentette, nem úgy élik meg a folyamatot, hogy az ÁSZ vesztes szervezet lenne.

Nem utasították el, hanem tartózkodtak

Az ellenzéki képviselők szintén nekimentek a csomagnak. Például hiányolták, hogy a felelősség kérdése nincsen tisztázva, drágállták a hivatalt. Varga Mihály, a bizottság elnöke a Fidesz álláspontját ismertetve elmondta, nem támogatják, hogy a parlament általános vitát rendezzen a csomagról, mert számos fenntartásuk van még, de nyitottak az ötpárti egyeztetések lefolytatására. Röviddel utána ezt azzal egészítette ki, hogy van esély érdemi szabályok megalkotására.

Veres János pénzügyminiszter nem tudott érdemben reagálni az elhangzottakra, mivel a 9 órakor kezdődő ülésről 10 óra után nem sokkal el kellett sietnie a kormányülés miatt. Csak azt kérte, hogy a képviselők érezzék át a felelősséget, ami ennek a csomagnak az elfogadásával vagy elutasításával jár, és támogassák a törvényjavaslatokat. Megemlítette még, hogy a tárgyalás során nyitottak az esetleges változtatásokra is.

Így szavaztak

A költségvetési hivatalról szóló törvényjavaslatot 16 kormánypárti képviselő támogatta, 2 nem szavazatott kapott az MDF részéről, 7 fideszes tartózkodott. Az alkotmánymódosítás esetében egy fideszes átállt a "nem" oldalra. Az önkormányzati törvényt érintő módosítással a kormánypártiak mellett Herényi Károly MDF-es politikus is egyetértett, ám a fideszesek itt nemmel voksoltak.

A bizottsági szavazáson a 16 kormánypárti honatya támogatta az általános vitára való alkalmasságát a költségvetési felelősségről és költségvetési hivatalról szóló törvényjavaslatnak és az alkotmánymódosításának, a fideszesek azonban nem utasították el, csak tartózkodtak. Így tartózkodott az a Domokos László fideszes képviselő, a bizottság egyik alelnöke is, aki pár perccel korábban elfogadhatatlannak minősítette a csomagot.