Most már tényleg szervezkedhetnek a Hankooknál

2008.02.28. 10:13
A fővárosi ítélőtábla elutasította a Hankook Tire Magyarország Kft. fellebbezését, így most már jogerős, hogy szabályosan működik az abroncsgyári szakszervezet. A munkavállalók szerint ezzel lezárult a Hankook alkotmányellenes időhúzási kísérlete, ezután tárgyalnia kell a szakszervezettel.

A Hankook a szakszervezet nyilvántartásba vétele ellen nyújtott be fellebbezést a fővárosi bíróságon arra hivatkozva: a bíróság az új szervezeti egységet úgy vette nyilvántartásba, hogy nem jelölte meg annak vezető tisztségviselőjét, illetve a képviseleti jogosultságot. A cég szerint a kollektív szerződés létrehozásához elengedhetetlen a képviselet tisztázása.

Első fokon a fővárosi bíróság azzal utasította el a fellebbezést, hogy a munkáltatónak ebben az ügyben nincs fellebbezési joga. A cég ez ellen az ítélőtáblánál fellebbezett azzal az indokkal, hogy az ügyben érintett, mert a határozat közvetlen rendelkezést ír elő a számára, valamint a képviselet tisztázásának a cég számára is elengedhetetlen jogi fontossága van. Az ítélőtábla végzése szerint azonban ez a fellebbezés sem volt megalapozott, egyetértve a fővárosi bírósággal abban, hogy a Hankooknak nincs fellebbezési joga.

A Hankook vezetésének alkotmányellenes, a munka törvénykönyvét sértő időhúzási kísérleteit zárta le ez a végzés – kommentálta az ítélőtábla döntését Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége alelnöke. A szakszervezeti szövetség vezetője szerint ezután a menedzsmentnek már nincs hivatkozási alapja arra, hogy ne álljon szóba a munkavállalókkal, és fontosnak tartotta azt is kiemelni: az ítélőtábla megerősítette, hogy a munkáltatónak nincs beleszólása az érdekképviseleti szervezet megalapításába, hiszen ez a munkavállalók alkotmányos joga.

Az ítélőtábla döntését követően azonnal kezdeményezni fogja a Hankook Tire Magyarország Kft vezetésével a tárgyalások elkezdését, mondta Székely Tamás, kiemelve: a szakszervezet a munkavállalók érdekében kollektív szerződést kíván kötni a céggel.

Az érdekképviseleti vezető emlékeztetett arra, hogy a rendezett munkaügyi viszonyok hiánya miatt a Hankook nem kapta meg a munkaügyi minisztérium 143 millió forintos állami támogatását sem. Az ítélőtábla végzése és a munkaügyi miniszter döntése most már rá kell ébressze a Hankookat arra, hogy az eddigi magatartását nem folytathatja, mondta Székely.

A szakszervezet egy közleményt is kiadott, ebben felszólította a céget, hogy az ítélőtábla végzését követően fejezze be az érdekképviselettel szemben tanúsított magatartását. Emlékeztettek arra is, hogy közel féléves procedúra során a vállalat vezetése mindent megtett annak érdekében, hogy a szakszervezettel szimpatizáló munkavállalókat eltávolítsa a vállalattól.