HP megaberuházás Magyarországon

A Hewlett-Packard (HP) vezérigazgatója és Medgyessy Péter miniszterelnök ma bejelenti, hogy a komputeróriás számítógépgyártásba kezd Magyarországon - írja a Népszabadság. Az elmúlt hónapokban több hír is napvilágot látott a HP magyarországi terveiről, de hivatalosan eddig nem erősítettek meg semmiféle gyártási tervet.
Az ősszel új magyar céget alapított a HP, Hewlett-Packard Kells Kft. néven a minimális, hárommillió forintos törzstőkével. A társaság fő tevékenységeként a számítógépgyártást jegyezték be ugyan, viszont a HP magyar vezetése tagadta, hogy ez egy rövidesen várható beruházásra alapított cég lenne. (Az egyelőre nem ismert, hogy e társaság irányítja-e a magyarországi számítógép-összeszerelést.)

24 milliárd forintos beruházás

A cégalapítás után kiderült az is, hogy a HP nyomtatógyártó ágazata tárgyalásokat folytat egy itteni üzem létrehozásáról. A százmillió dollár (24 milliárd forint) értékű befektetéssel megvalósítandó kelet-magyarországi bázis korábbi információink szerint évente mintegy 800 millió euró (200 milliárd forint) árbevételt hozna, és lényegében teljes egészében exportra termelne.

A HP beruházási tervei Medgyessy Péter miniszterelnök és Csillag István gazdasági miniszter amerikai útján is szóba kerültek, ekkor még a nyomtatóberuházás volt valószínűbb. A HP nyáron jelentette be, hogy egymilliárd dollárt fordít nyomtatódivíziója fejlesztésére, amelynek során 2003-ig ötven teljesen új típusú printert dob piacra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19