Lázár, Olimpia
-6 °C
-3 °C

Olcsóbb lett a Pápai Hús

2008.09.04. 07:39
A sikeres értékesítésben bízva a felszámoló Vectigalis Zrt. az első pályázati fordulóhoz képest félmilliárd forinttal csökkentette az ország egyik legnagyobb húsipari cége, a Pápai Hús Zrt. irányárát - tudta meg a Napi Szegőné Kemerle Judit felszámolóbiztostól. A jelenleg is termelő feldolgozó 1300 főt foglalkoztat.

A mintegy másfél éve felszámolás alatt lévő társaság központi telephelyét, annak gépeit és berendezéseit, valamint ingatlanjait, védjegyeit, márkanevét ezúttal nettó 4,5 milliárd forintért hirdették meg. A jelenleg is termelő, több mint 1300 dolgozót foglalkoztató Pápai Húst változatlanul egyben kívánják értékesíteni. Pályázni október 30-áig lehet.

A Vectigalis a nyár elején döntött arról, hogy a sikeres reorganizációt követően nettó 5 milliárd forintért piacra dobja a tavaly 21 milliárd forint nettó árbevételű céget. Érdeklődő ugyan több is akadt, ám végül csak egy szakmai befektető tett komoly ajánlatot. A korábban a Carnex-csoporthoz tartozó Pápai Hús felett már 2004-től gyülekeztek a viharfellegek. Bár a telket megvették, a helyi ipari parkba tervezett, a jelenleginél korszerűbb üzem építését források híján el sem kezdték.

A cég 2006 novemberében vált fizetésképtelenné és indult el a felszámolása, miután 20,5 milliárd forint nettó árbevétel mellett üzemi vesztesége elérte a 600 millió forintot. A termelés azonban csupán négy napig állt. A Vectigalis legfontosabb célja a működőképesség megőrzése volt - tette hozzá Szegőné. A beszállítókkal együtt több ezer embernek megélhetést nyújtó cég beruházási hitelt ugyan nem kapott, a piaci viszonyok sem javultak, de lassan sikerült talpra állítani.

A felszámolási eljárás során több száz millió forint értékű technológiai fejlesztést is megvalósítottak. A társaság vesztesége már tavaly a felére csökkent, miközben az üzem teljes kapacitással termelt. Ennek ellenére a csaknem százéves cég jövője a felszámolóbiztos szerint csak további jelentős fejlesztésekkel biztosítható. Ezzel a leendő vevőnek is tisztában kell lennie. Mindemellett az sem kétséges, hogy a hitelezők, köztük a beszállító termelők csak korlátozott mértékben juthatnak majd hozzá követeléseikhez.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!