Drasztikus leépítés várható a székesfehérvári IBM-gyárban

A Napi Gazdaság információja szerint komoly leépítés várható az IBM magyarországi üzemében. Egy kisebb karcsúsítás már hetekkel ezelőtt megkezdődött, de a pontos nagyságrendről most született döntés. E szerint a létszám őszre 5700-ról 2500-ra apadhat.
A nyár végéig mintegy 3200 dolgozójától válik meg az IBM székesfehérvári gyára - közölte a Napi Gazdaság. Az értesülést több, magát megnevezni nem kívánó alkalmazott is megerősítette, egyebek mellett egy belsőhasználatra szánt emailre hivatkozva.

Az IBM közleménye
Az IBM 2002 július 29-én jelezte a szakszervezetnek és a Munkaügyi Központnak, hogy székesfehérvári üzemében munkaerő-csökkentést kíván végrehajtani, melyről tájékoztatta közvetlen és szerződéses alkalmazottait is. A munkaerő-csökkentést a merevlemez-értékesítés volumenének világszerte tapasztalható visszaesése teszi szükségessé, mely csökkentette az igényt a gyárban előállított termékek iránt is. Körülbelül 850 szerződéses alkalmazottat és 150 közvetlen IBM alkalmazottat érint az intézkedés.

A cég elsősorban a próbaidős, bérelt és lejárt szerződésű dolgozóitól kíván megválni, de nem kizárt, hogy többen közös megegyezéssel távoznak. A lap értesülését Ana Glisic, az IBM közép-európai kommunikációs igazgatója egyelőre nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni.

Átvette a Hitachi

Az elbocsátásokra azt követően kerül sor, hogy az IBM több merevlemez-meghatjót gyártásával foglalkozó üzemét - így a székesfehérvárit is - a japán Hitachi vette át. További leépítést tesz szükségessé, hogy Székesfehérváron egyes termékek gyártását megszüntetik, a helyükbe lépő újakat pedig most tesztelik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04