Az IBM-gyár bezárása elviheti az exportnövekedést?

A székesfehérvári IBM-gyár bezárása elviheti a teljes jövő évi exportnövekedést, és komolyan visszafoghatja a GDP-növekedést is - mondta az Indexnek Hegedűs Miklós, a GKI kutatója. Az Ecostat elemzője szerint azonban az utóbbi időben komolyan csökkent az IBM Storage termelése, ezért a bezárásnak nem lesznek súlyos következményei. A Fejér Megyei Munkaügyi Központ csütörtökön kihelyezett irodát nyitott a székesfehérvári gyárban, a Videoton ugyanakkor bejelentette, hogy az IBM-nek kölcsönzött 1600 dolgozóból legfeljebb százat tud visszavenni.
Hegedűs szerint az IBM esetében egyszerre érvényesült több kedvezőtlen tényező, amely végül az üzem megszüntetéséhez vezetett. Az IT-iparban tapasztalt dekonjunktúra, a kereslet csökkenése, illetve a technológia avulása mellett fontos szerepet játszhattak belgazdasági körülmények is. Az elmúlt években minimálbér kétszeresére nőtt, a reálbér 20 százalékkal emelkedett, míg a forint 15 százalékkal erősödött - jelentősen emelkedtek tehát a termelési költségek, és drágult az export.

A Videoton csak száz embert tud visszavenni
Az AlbaMag információi szerint a Fejér Megyei Munkaügyi Központ csütörtökön kihelyezett irodát nyitott a fehérvári gyárban. A mintegy 3700 munka nélkül maradónak a megyében jelenleg 2500 regisztrált üres munkahely áll rendelkezésre. A dolgozóknak az álláskeresés megkönnyítése mellett jogi tanácsadást is nyújtanak. A munkaügyi központ még nem rendelkezik olyan részletes listával, amiből kiderül, hányan és milyen iskolai végzettséggel kerülnek ki az üzemből.

Az AlbaMag érdeklődésére Sinkó Ottó, a Videoton Holding Rt. egyik vezérigazgatója elmondta: a cég az IBM-nek kölcsönzött 1600 dolgozóból mindössze 50-100 embert tud elhelyezni többi működő üzletébe. A szakember kifejtette: Videoton szeretné az IBM megüresedő csarnokát vonzóvá tenni egy esetleges következő munkáltató nagyvállalat számára.

A hazai vállalkozások is nehéz helyzetbe kerültek

Elképzelhető, hogy hasonló okok miatt más cégek is a kivonulás mellett döntenek (májusban a Microsoft áthelyezte az Xbox gyártását Magyarországról Kínába), de a forinterősödés a hazai exporttal foglalkozó vállalkozásokat is nagyon rosszul érintette - tette hozzá Hegedűs.

Csökkenő versenyképesség

Magyarország versenyképessége komolyan romlik, tehát a kormánynak komolyan el kellene gondolkodnia, hogyan javíthat a helyzeten - mondta az elemző. Vagy a bérnövekedést kell lassítani, vagy a munkaerőképzés színvonalát kell drasztikusan emelni - hiszen ezek az üzemek nagyrészt képzetlen, betanított munkássokkal dolgoztak.

Exportnövekedés nélkül kisebb GDP

Hegedűs szerint a székesfehérvári üzem adta a teljes magyar export öt százalékát, így ha az ideihez hasonlóan jövőre is 4-5 százalékos lenne az exportnövekedés, akkor azt teljes egészében elviszi a mostani gyárbezárás. Exportnövekedés nélkül viszont valószínűleg a GDP-növekedés sem mehet három százalék fölé.

Az IBM visszaesett

Erdős Szabolcs, az Ecostat elemzője kérdésünkre elmondta, hogy az IBM Storage 2001-ben az ágazaton (gépipar) belül csak 2,4 százalékát adta a GDP-nek, a cég a TOP100-ban a 13. helyről a 25-re esett vissza. A fehérvári gyár kiesése így szerinte valószínűleg nem jár olyan komoly következményekkel.

A multinacionális cégek jelenleg azért lobbiznak Brüsszelben, hogy az újonnan csatlakozó országokban még legalább hét évig az uniósnál alacsonyabb maradhasson a társasági adó, és így továbbra is az eddigiekhez hasonló feltételekkel folytathassák beruházásaikat - tette hozzá Erdős. Az 1973-ban csatlakozott Írországban például most is érvényben van az erre vonatkozó kedvezmény.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31