Azt sem tudjuk, merre megy az infláció

2008.06.09. 14:43
Hónapról hónapra romlik az inflációs kép megítélése Magyarországon - ez a Portfolio.hu piaci felmérésének legfrissebb eredménye. Tavaszra megakadt a dezinfláció, 2008 és 2009 végére pedig egyre magasabb előrejelzéseket adnak a szakértők. Májusban várhatóan nem csökkent, de akár nőhetett is az infláció, a tényadatot szerdán reggel teszi közzé a statisztikai hivatal.

A májusi inflációs adatra vonatkozó előrejelzések nem szóródnak széles tartományban, 6,5 és 6,8 százalék közötti az összes prognózis, egy szempontból mégis jelentős a bizonytalanság. Áprilisban ugyanis az egy évre visszatekintő drágulás 6.6 százalékos volt, vagyis kérdéses, hogy folytatódott-e az amúgy sem túl gyors dezinflációs folyamat májusban.

A legvalószínűbb válasz az, hogy nem, hiszen a prognózisok konszenzusa 6,6 százalék, vagyis éppen az áprilisival megegyező érték. Az előrejelzések alapján ráadásul a kockázatok inkább felfelé mutatnak: a Portfolio.hu által megkérdezett 18 elemző közül 8 számít emelkedésre, 5 stagnálásra, és öten vannak, akik minimális csökkenést valószínűsítenek. A tényadatot szerdán reggel teszi közzé a statisztikai hivatal.

Az akadozó dezinflációs folyamat elsődleges oka az energiaárak emelkedése. "Az áprilisi mutatóban három egyszeri tényezőt figyelhettünk meg: a "húsvét-hatás" kb. 0,2 százalékponttal felfelé, a kórházi díjak eltörlése ill. az enyhe dollárerősödéssel megtámogatott mérsékelt olajárcsökkenés kb. 0,4-0,5 százalékponttal lefelé módosította az indexet. Mivel utóbbi két tétel májusban minden bizonnyal kiesett, és az egészségügyi díjak infláció-csökkentő hatása is valószínűleg mérséklődött, azt gondoljuk, hogy - legalábbis egy időre - megállt a dezinflációs folyamat, és májusban növekedett az árindex. Annál is inkább, mert az áprilisi gázáremelés hatása is megjelenik majd az árindexben." - foglalja össze a kilátásokat Dunai Gábor, az OTP elemzési központjának szakértője.

Két fontos kérdés van a májusi adatok alapján: miként alakultak a mindig nagyon bizonytalanul előrejelezhető élelmiszerárak, illetve hatott-e már a hónap közepétől határozottan erősödő forint. Mindenesetre több elemző is felhívta a figyelmet, hogy a következő hónapokban nem számít jelentős dezinflációra, a hatósági áremelések és az energia drágulásának következtében.

A nyár végi esésre - bázishatás és a kedvezőnek ígérkező mezőgazdasági termés miatt - azért még mindig számítanak az elemzők, ám ezt egyre kevésbé gondolják intenzívnek. Hónapról hónapra emelkedik az év végére adott prognózisok konszenzusa, most épp 10 bázispontos emelkedés után 5,10 százalékon áll. Ugyanilyen mértékben ugrott meg a 2009 végi előrejelzések mediánja is: a 3,50 százalékos eredmény nem túl megnyugtató a jegybank 3 százalékos inflációs célja szempontjából.