Év végére 5 százalék körüli inflációt várnak

László Csaba, az MSZP pénzügyminiszter-jelöltje szerint a Magyar Nemzeti Bank idei inflációs céljai elérhetők. Járai Zsigmond jegybankelnök szerint az olajáremelkedés miatt nem tartható a 4,8 százalékos inflációs prognózis.
Optimista vagyok afelől, hogy a központi bank idei céljai elérhetők, az olaj növekvő ára ellenére - mondta a miniszterjelölt csütörtökön külföldi újságíróknak Budapesten.

Az MNB év végi célsávja a tizenkét havi inflációra 4,5 százalék, plusz-mínusz 1 százalékpont, ezen belül az előrejelzése pedig 4,8 százalék. Az MSZP folytatni akarja a küzdelmet az infláció ellen, de fenntartható módon. Először 5 százalék alá akarjuk csökkenteni, majd 1-1,5 százalékponttal mérsékelni évente - mondta László Csaba.

Nem változtatnának a forint árfolyamsávján

Magyarországnak létfontosságú érdeke belépni az európai pénzügyi és gazdasági unióba, amilyen gyorsan csak lehet, és mindig is ezt mondtuk. Ennek azonban természetes folyamatnak kell lennie. A legvalószínűbb dátum az euróövezetbe való belépésre 2007, ha 2004-ben Magyarország belép az EU-ba - mondta.

László Csaba úgy vélte, hogy a forint évi 2-3 százalékos reál-felértékelődése elviselhető, de több nem. A szocialista párt szerint a forint jelenlegi átváltási mechanizmusa fenntartandó az EU-tagságig és minden bizonnyal az euróövezeti tagságig - mondta a pénzügyminiszter-jelölt. "Nem akarjuk sem szélesíteni, sem szűkíteni a forint jelenlegi árfolyamsávját" - idézte az MTI.

Járai szerint az olajárak miatt nem tartható az inflációs prognózis

A Nemzetközi Fizetések Bankja által szervezett londoni konferencián tartózkodó Járai Zsigmond szerint sikeres az inflációs célkövető politika magyarországi meghonosítását. Sikerült a pénzromlás mértékét gyorsan csökkenteni, és ő maga arra számít, hogy az infláció még az első félévben 5 százalék alá csökken.

A jegybankelnök kijelentette, hogy a vártnál korábbi olajár-emelkedés miatt valószínűleg nem teljesíthető a 2002 végére kitűzött 4,8 százalékos inflációs előrejelzés. 2002 végére az infláció egy-két tizedponttal nagyobb, valahol 5 százalék körül lesz.

Járai szerint a jegybank pénzügypolitikája jól szolgálja a kormány törekvését, hogy a 2004-re tervezett európai uniós csatlakozás után Magyarország minél gyorsabban, legkorábban 2006-ban tagja legyen az európai pénzügyi és gazdasági uniónak is, vagyis bevezethesse a közös pénzt, az eurót.

A jegybankelnök emlékeztetett: a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és az Európai Bizottság szakemberei a közelmúltban reálisnak ítélték a magyar kormány euróövezeti csatlakozási törekvését, és annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a kelet-európai tagjelöltek közül Magyarország és Észtország 2006-ra érett lesz az euró bevezetésére.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25