Jóval kisebb a vártnál az infláció

Februárban a vártnál kisebb mértékben, 0,4 százalékkal emelkedtek az árak, tavaly februárhoz képest pedig 3,2 százalékkal - tette közzé a KSH. Egy év alatt az idényáras élelmiszerek ára 21 százalékkal csökkent, és kevesebbet kell fizetni a tartós fogyasztási cikkekért is. Az átlagosnál jobban drágult azonban a tömegközlekedés, a dohány és az alkohol ára.
Idén februárban az egyhavi átlagos fogyasztói áremelkedés 0,4 százalék volt, 2004. februárhoz viszonyítva pedig 3,2 százalékkal növekedtek az árak - tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. Ez jóval kevesebb, mint amennyit az elemzők vártak.

Ugyanannyit az ételért

Egy hónap alatt, januárhoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 0,2 százalékkal emelkedtek. Növekedett az idényáras élelmiszerek (2,1 százalék) valamint a munkahelyi és az óvodai, bölcsődei étkezés (1,1 százalék) ára. Árcsökkenés volt a liszt (1,7 százalék), a tojás és tej (1,0-1,0 százalék) esetében. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai nem változtak az előző hónaphoz képest.

A háztartási energia átlag feletti, 1,5 százalékos áremelkedésén belül, a vezetékes gáz díja 5,3 százalékkal emelkedett. Az egyéb cikkek, üzemanyagok és a szolgáltatások áremelkedése szintén az átlagosnál magasabb volt. A virág, dísznövény 4,5 százalékkal, a gyógyszer, gyógyáru 3,9 százalékkal drágult, míg a szolgáltatásokon belül a csatornadíj 6,0 százalékkal, a szemétszállítás díja 4,0 százalékkal, a vízdíj pedig 3,1 százalékkal emelkedett.

A szeszes italok, dohányáruk főcsoportban, valamint a ruházkodási és a tartós fogyasztási cikkeknél árcsökkenés volt.

Olcsóbb és drágább

Egy év alatt az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 1,2 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentős szóródás figyelhető meg: a sertészsiradék 57, a sertéshús 18, a cukor 16 százalékkal drágult. Csökkent viszont az elmúlt 12 hónapban az idényáras élelmiszerek (21 százalék), a liszt (25 százalék), a tojás (10 százalék) ára.

A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2004. februárban. Egy százaléknál kisebb áremelkedés volt a ruházkodási termékeknél, míg valamivel több mint két százalék volt az egyéb cikkek, üzemanyagok drágulása. A szolgáltatások az átlagot meghaladó, 5,9 százalékos áremelkedésén belül a csatornadíj, a helyi tömegközlekedés és a szemétszállítás egyaránt 14 százalékkal drágult.

A szeszes italok, dohányáruk és a háztartási energia árnövekedése szintén az átlagosnál magasabb volt. A dohányáruk 16, a palackos gáz pedig 13 százalékkal került többe, mint 2004. februárban.

Kamatcsökkenés jöhet

Az ING Bank elemzője szerint három tényező okozott meglepetést. Barcza György a Napi Online kérdésére elmndta, az iparcikkek várakozáson felüli árcsökkenése - ami a ruhák szezonális akcióival és a tartós javaknál az erős forinttal magyarázható -, az élelmiszerárak stabilitása, illetve a dohányáruk olcsóbbodása volt váratlan.

A kamatcsökkentéssel kapcsolatban Barcza György annyit mondott, hogy a piac előrébb hozta kamatmérséklési várakozásait.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25