A cigi és az alkohol drágult leginkább

2002.12.12. 11:19
Az előzetesen vártnak megfelelően 4,8 százalékos volt novemberben a fogyasztói árszínvonal átlagos emelkedése, így lassult az infláció az egy hónappal korábbihoz képest. A kedvező adat elsősorban a monetáris politika hatáskörén kívül eső benzináresésének volt köszönhető. Optimizmusra ad azonban okot, hogy újra csökkent a tartós fogyasztási cikkek árszínvonala. A piacon többen már 5 százalék alatti inflációt várnak decemberre.
Nem változott az egy hónappal korábbihoz képest novemberben az átlagos fogyasztói árszínvonal, az éves infláció pedig 4,8 százalék volt - a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán napvilágot látott jelentése szerint. Az adat nem okozott meglepetést a piacon, a NAPI Gazdaság által előzetesen megkérdezett elemzők prognózisainak átlaga megegyezett a tegnap publikált tényadattal. A maginfláció 5,5 százalékot tett ki, azaz a viszonylag alacsony inflációs ráta elsősorban nem a monetáris politika hatáskörébe tartozó termékeknek volt köszönhető, ami hosszabb távon aggodalomra adhat okot - vélik az elemzők.

Az árufőcsoportok közül kettő árszínvonala csökkent, öt esetben pedig emelkedést regisztrált a statisztika. Az egyéb cikkek és üzemanyagok 1,3 százalékos áresése a 4,5 százalékkal olcsóbbá vált benzinnek köszönhető, a tartós fogyasztási cikkek 0,1 százalékos árszintmérséklődése pedig a forint erősödésének kedvező hatását tükrözi. Optimizmusra ad okot, hogy az utóbbi két hónappal ellentétben ezúttal negatív lett az alapvetően importtermékeket tartalmazó tartós fogyasztási cikkek részindexe, ez ugyanis arra utal, hogy nem ért véget az árfolyamhatás begyűrűzése - mondta Barcza György, az ING Bank elemzője. Szintén kedvező, hogy a dinamikus béremelések a vártnál kevésbé látszanak meg az erre leginkább érzékeny szolgáltatások áraiban. A főcsoport drágulása az októberi 6,0 százalékról novemberre 5,8 százalékra mérséklődött, a jegybanki bontásban szereplő piaci szolgáltatások esetében pedig 9,0 százalékról 8,7 százalékra csökkent a dinamika.

Öt százalék alatt

A legnagyobb drágulást a szeszes italok és dohánytermékek esetében jegyezték fel, ami a jövedékiadó-emelés áthúzódó hatásával magyarázható. Az élelmiszerárak átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek. A zöldségek több mint tíz százalékkal kerültek többe mint egy hónappal korábban, a gyümölcsök pedig hasonló mértékben lettek olcsóbbak, így az idényáras élelmiszerek ezúttal nem voltak hatással az inflációs rátára.

Az elemzők közül a tegnapi adat hatására többen is elképzelhetőnek tartják, hogy decemberben 5,0 százalék alatt marad az átlagos áremelkedés üteme. Kovács György, a Budapest Economics közgazdásza 4,8 százalékra teszi az év végi rátát, és úgy véli, hogy megnőtt a jövő évi, 4,5 százalékos inflációs cél teljesülésének az esélye. Hasonlóan vélekedik Barcza, aki ugyan 5,0 százalékra teszi az év végi indexet, de kedvező olajár-alakulás esetén lehetségesnek tart ennél alacsonyabb számot is.