Csökkent az infláció, esett a forint

2004.10.12. 10:57
Az egyhavi átlagos fogyasztói áremelkedés 0,1 százalék volt, 2003. szeptemberhez viszonyítva pedig 6,6 százalékkal növekedtek az árak. Ez kedvezőbb adat, mint amire az elemzők számítottak. A hír hatására erősödtek a kamatcsökkentési várakozások, és gyengülni kezdett a forint.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az egy évvel ezelőttihez képest 6,6 százalékkal magasabbak az árak, egy hónap alatt pedig 0,1 százalékkal nőtt az infláció.

Idén az első kilenc hónapban átlagosan 7,0 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. Az árszínvonalat az előző hónaphoz viszonyítva a szeszes italok, dohányáruk és a ruházkodási cikkek drágulása egyaránt 0,11 százalékkal, az egyéb cikkek, üzemanyagoké 0,03 százalékkal, a háztartási energiáé 0,02 százalékkal emelte, míg az élelmiszereknél bekövetkezett árcsökkenés 0,12 százalékkal, a szolgáltatásoké 0,6 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké pedig 0,01 százalékkal mérsékelte.

Várakozások

Mint az Index hírt adott róla, a Bloomberg elemzése szerint a befektetők arra számítanak, hogy a Magyar Nemzeti Bank még ebben a hónapban csökkenteni fogja jegybanki alapkamatot. Ez a spekuláció azonban a forint esését okozhatja az euróval szemben.

Draskovics Tibor a távirati irodának elmondta hogy az adatok bizonyítják, megkezdődött az infláció csökkenése, így teljesíthető lesz a jövő év végére a jegybankkal közösen megfogalmazott négy százalék körüli inflációs cél.

A lap által megkérdezett 12 befektető, elemző és kereskedő közül heten a forint eladását javasolják. Négyen tartanák a forintot, egy megkérdezett pedig vásárolna.

Az inflációs adat megjelenése után valóban gyengült a forint. Fél tíz után 246,30/40 forinton állt az euró, ez majdnem egy forinttal feljebb, mint tegnap délután.