Uniós intő Magyarországnak

2005.10.12. 08:40
Mivel a magyar kormánynak a költségvetési hiány csökkentését célzó erőfeszítései nem hoztak eredményt, valószínűsíthető, hogy az Európai Bizottság október 20-án esedékes értékelése elmarasztaló lesz - jelezte Joaquín Almunia a tagországok minisztereinek luxembourgi ülése után tartott sajtóértekezletén. Előzőleg a testület pénzügyi biztosa szóban tájékoztatta a miniszteri tanács tagjait a magyar kormány és a Eurostat közötti egyeztetésről, úgy vélve, hogy a történtek nyomán "a helyzet komolyan és drámai módon megváltozott".

Az ülésen részt vevő diplomaták és bizottsági illetékesek ugyanakkor azt is hozzátették, hogy "nem történt semmi meglepő". Mivel a magyar makrogazdasági mutatók jelentős mértékben megnövelt költségvetési hiányt mutatnak, ezért a bizottsági bírálat szükségszerű következmény. Voltaképpen inkább annyiból maradtak el a történtek egyes várakozásoktól, hogy sem a bizottsági szóbeli előterjesztésben, sem bármely tagállam felszólalásában nem merült fel esetleges szankciók lehetősége.

Korábban voltak olyan spekulációk, hogy elviekben - és hoszszabb távon - az EU kohéziós alapok átmeneti befagyasztása vagy megnyirbálása sem kizárt abban az esetben, ha valamely ország tartósan elmarad a költségvetési hiány csökkentését célzó elvárásoktól. Erre most senki nem utalt, ennek kapcsán szakértők emlékeztettek, hogy bár a jogi lehetőség valóban valamenynyi tagország felé fennáll, ám mivel még soha egyetlen ország ellen nem alkalmazták, ezért nem valószínű, hogy elsőre egy eurózónán kívüli, új tagállammal szemben vetnék be.

Almunia prezentációjára egyedül csak Caio Koch-Weser, a gazdasági és pénzügyi bizottság elnöke, valamint az érintett magyar pénzügyminiszter reagált, további felszólalások nem hangzottak el. Az előbbi értesülések szerint "szűkszavú és tárgyszerű" volt, míg Veres János arra helyezte a hangsúlyt, hogy az elmúlt hónapok változásai nem generáltak érdemi eltérést a magyarországi reálfolyamatokban, nem keletkezett nyomukban új makrogazdasági kereslet, hanem korábbi mutatók statisztikai kiigazítására került csak sor.

Mint sajtóértekezletén a magyar miniszter utóbb elmondta, az ülésen mindenekelőtt megköszönte az Eurostatnak a - formalitásokat tekintve idő előtti - értékelést, amelyet összességében "a magyar kormány nem óhajt vitatni". A luxembourgi főigazgatóság észrevételeit "automatikusan átvezették a költségvetésen" - tette hozzá, majd kifejtette: ennek nem mond ellent, hogy magyar megítélés szerint a 2006-ra tervezett 1,4 százalékos hiánycsökkentés a lehetséges maximum, amelyet meghaladva már a növekedési pálya tarthatóságát veszélyeztetnék. Veres beszédében utalt arra is, hogy a magyar gazdaság visszatért a "beruházás- és exportvezérelt pályára", ez úgymond egyfajta biztosítékkal is szolgál a jövőbeni lépések szempontjából.

A jelentésről
Az október 20-i jelentés még csupán újabb értékelés lesz a módosított adatok fényében a magyar makrogazdasági helyzetről, amelyet először az EU pénzügyminiszteri tanácsának novemberi ülése vitat meg. Ennek lehet következménye ismét egy mandátum a bizottság felé, újabb kiigazítási javaslat elkészítését kérve Brüsszeltől, amelyre november végén, december elején kerülhet majd sor. Mindezt egy további - decemberi, esetleg januári - miniszteri tanácsi ülésnek még jóvá is kell hagynia ahhoz, hogy az újabb csomag kötelező legyen. Az ilyen ajánlás bizonyos határidőn belül konkrét intézkedéseket vár az érintett kormánytól, amelyek teljesítésétől, avagy ezek elmaradásától függenek majd további brüsszeli minősítések. E forgatókönyvet azonban egyes tagországi diplomaták megkérdőjelezték, nem zárva ki azt sem, hogy már esetleg az október 20-i bizottsági helyzetértékeléssel egy időben feltűnhet az ajánláscsomag is, ez esetben novemberre hozva előre a mindkettő dolgában döntő tanácsi állásfoglalást.