Csodahidat és sztrádát akar Esztergom

A mostani belvárosi helyett a Dunát a várostól nyugatra átszelő híddal kapcsolnák össze Esztergomot és Párkányt a helyi eurorégió vezető. A szlovák és magyar települések alkotta eurorégió nemrég látványterv-pályázatot írt ki, valamint megvalósíthatósági tanulmányt készíttetett a hídra. A térségben emellett tervezik a Vác-Besztercebánya gyorsforgalmi út konkurenciáját jelentő, a Zsámbéki-medencéből induló és Körmöcbányáig vezető magyar-szlovák autópálya megépítését is. Ennek magyarországi szakasza már benne van az országos területrendezési tervben.

Új híd épülhet a Dunán Esztergom és a szlovákiai Párkány között. A hídra a nagyjából száz magyar és szlovák település alkotta Ister-Granum Eurorégió írt ki látványtervpályázatot, majd a díjazott látványtervek nyomán megvalósíthatósági tanulmány is készült, erősítette meg az Index értesüléseit Ocsky Gyula, az eurorégió fejlesztési ügynökségének ügyvezetője.

Negyvenmilliárdos álom

A látványtervek közül öt pályamunkát díjaztak, ám az első helyen végzett munka – ez látható a képen – túlságosan költséges lenne. Ez a híd 40 milliárd forintba kerülne, és bár tudjuk, készült már ennyiért Duna-híd Magyarországon, mi az egyik olcsóbb változat megvalósítására gondolunk, mondta az ügyvezető. Az eurorégióban úgy számolnak, hogy európai uniós támogatással még 2013-ig elkészíttetik a kiviteli terveket is.

Szép lenne, csak drága (forrás: Ister-Granum Eurorégió)

Az már biztos, hogy a híd kétszer kétsávos lesz, és folyásirányban fölfelé, Esztergomtól nyugatra épül meg. "Van ott egy kis sziget, annak a végén haladna át, máshol nem is lehetne, természet- és régészeti védelem alatt áll az egész terület" – mondja az ügyvezető. A mostani, keskeny híd lényegében a belvárosokat köti össze, így komoly tranzitforgalom lebonyolítására nem alkalmas.

Autópálya a Zsámbéki-medencéből Körmöcre

Márpedig tranzitforgalom lenne, legalábbis ezt tervezik az eurorégióban. Azt szeretnék ugyanis, hogy megépüljön egy, a Zsámbéki-medencéből induló autópálya a szlovák határhoz, majd onnan tovább a Párkány-Zseliz-Léva-Körmöcbánya nyomvonalon. Az M11-es már benne van az országos területrendezési tervben, a folytatásáról ugyanakkor a szlovákoknál még nem született döntés.

Az M11-esnek is hívott gyorsút (forrás: Ister-Granum Eurorégió)

A szlovákiai hálózatfejlesztési koncepcióban Zsolna irányába 3 alternatív nyomvonal szerepel, de biztató, hogy egy svéd szakértőcég felmérése szerint a Garam völgyében lenne a leggazdaságosabb az útépítés. Talán a szlovák fél is hajlik majd erre, mert olcsóbb lenne az eddig favorizált Vác-Parassapuszta-Zólyom-Besztercebánya nyomvonalnál" – mondja Ocskay Gyula.

Hogy mikorra épülhet meg az M11-es autópálya és az új esztergomi híd, arra Ocskay Gyula azt válaszolta: "ambiciózusak vagyunk, az M11-es ötletét 1999-ben fogalmaztuk meg, és annak terve mára bekerült az országos területrendezési tervbe". Szerinte arra egyébként kevés az esély, hogy 2013-ra elkészüljön a 10-es út új, a tervekben M10-es néven szereplő nyomvonala, ezért azt a pénzt, amit arra szánnak, át lehetne tenni az M11-esre és az M0 budai szakaszára.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59