Legyen Ön is halhatatlan!

2007.02.15. 09:08
Halhatatlanságot vásárolhatunk magunknak Ivádon – legalábbis ezzel kecsegtet a Heves megyei község felhívása. A település mind a nyolc utcájának nevét eladnák, amiből 345 milliós bevételt várnak. A polgármester szerint az önkormányzatiság szégyene, hogy meg kellett hozniuk ezt a döntést, de van, hogy a település számláján csupán 30 ezer forint árválkodik.

Úgy gondolom, ilyen talán még nem volt – mondja Ivády Gábor ivádi polgármester saját ötletéről. Aztán bevallja, olyat már olvasott az e-bayen, hogy eladásra kínáltak fel egy kihalt falut valahol az Egyesült Államokban, de olyat még nem, hogy egy település utcáinak nevét akarták volna értékesíteni.

A 23-as főút mentén fekvő Heves megyei Ivádon nyolc utca van, és egy tér. Utóbbi annak az Ivády Sándornak a nevét viseli, aki a falu szülötte, és 1932-ben tagja volt a Los Angelesben olimpiát nyert vízilbadacsapatnak. A róla elnevezett teret így nem is fogják kiárusítani, a többinek viszont bárki lehet a névadója – aki megfelel az erről szóló jogszabályi előírásoknak.

Méterenként 100 ezer forint

Egy 1989-es minisztertanácsi rendelet szerint – emiatt nem lehetett például a Colbert híd sem Colbert híd – utca csak nem élő személyről nevezhető el. Előírás emellett az is, hogy a névadó kiemelkedő személy legyen, de az nincs meghatározva, hogy az élet milyen területén kellett tevékenykednie. Ez alapján az ivádi önkormányzat bárkinek lehetővé teszi, hogy róla, őséről, ismerőséről, rokonáról, barátjáról utcát nevezzenek el; ha még él, akkor halála után. Arra is garanciát vállalnak, hogy az utca 300 évig megőrzi majd a nevet.

A világrekorder utcák
A világrekorder utcák

A 300 évre garantált halhatatlanságnak persze ára van, méterenként 100 ezer forint. Így a legrövidebb, A betűvel jelölt, 242 méteres utca a legolcsóbb, 24,2 millió forintba kerül. A leghosszabb, H-val jelölt, 598 méteres utcáért ennek megfelelően 59,8 millió forintot kell fizetni (a településszerkezetet figyelembe véve a legjobb üzletnek a falu központján átkígyózó G utca tűnik 56,1 millió forintért). A pályázatra nincs jelentkezési határidő, "amíg áll a világ, addig lehet jelentkezni" – mondta Ivády, aki szerint ennek megvan az az előnye is, hogy nem lehet megállapítani, mikortól lesz kudarc az ötlet, ha nincs érdeklődés.

Nincs alku Kossuth nevére

A polgármester azt mondja, statisztikailag is kell lennie a földön nyolc olyan embernek, aki méltó rá, hogy utcát nevezzenek el róla, és ezért ő vagy környezete, családja hajlandó fizetni is. Ha Jennifer Aniston jelentkezne, ő is kaphatna egy utcát, a képviselő-testület – amely hivatott dönteni arról, hogy valaki kiemelkedő teljesítményt nyújtott-e vagy sem – ugyanis aligha vitatná, hogy kiemelkedő alakja a filmvilágnak, mondta Ivády Gábor.

A polgármester a legjobban annak örülne, ha egyben tudnák eladni a nyolc utcát. Ő rajong a repülésért – anyakönyvvezetői képesítése is van, és vállalná repülőből ejtőernyővel kiugró párok összeadását a levegőben –, így örülne, ha a nemrég százéves repülés történetének nyolc alakjáról lehetne elnevezni a nyolc utcát – persze akkor, ha lenne egy társaság, szervezet, alapítvány, amely megfizetné az ezért összesen leperkálandó 345,8 millió forintot. Kérdésünkre, hogy az a vevő, aki nagy tételben venne utcanevet, kapna-e kedvezményt, azt mondta: ezen nem gondolkodtak, nem érezné méltónak, hogy alkudozzanak Kossuth vagy Hunyadi nevére.

Az önkormányzatiság szégyene

A képviselő-testület támogatta az ötletet, bár talán őrültségnek találták. Azonban nem ez a polgármester első ilyen ötlete, neki sikerült elérnie, hogy interneten addig csereberélt, amíg egy belga csokiból összehozott egy több milliós játszóteret. Azóta úgy vannak vele a képviselők, hogy lehet, hogy őrültség, de rám bízzák a dolgot – mondta Ivády.

Sok választásuk egyébként sincs: ebben az évben a község várhatóan 47 millió forintból gazdálkodhat, miközben becsült kiadásaik elérik a 74 milliót. Megesik, hogy a település számláján csak 30 ezer forint van. A 26 milliós hiányt egy önhikis (az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű településeknek kiírt) pályázaton is legfeljebb csak 4 millióval tudják csökkenteni, miközben az állami támogatások csökkenésével párhuzamosan óvodájuk gázszámlája 60-ról 100 ezer forintra emelkedett.

"Az önkormányzatiság szégyene, hogy erre kényszerültünk" – állítja a polgármester, aki azt mondja, ezzel a lépéssel azt akarják elkerülni, hogy száz év múlva Ivádot is kihalt faluként hirdessék eladásra az e-bayen. Akkor inkább az utcanevek, magyarázta, hozzátéve: ha valaki nem akarja, hogy a Kossuth vagy a Hunyadi utca elvesszen, azért is kifizetheti a 24-60 milliót, hogy ne változzon a név.