Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Auth: szükség van további kamatemelésekre

2006.11.02. 12:09
Kapcsolódó cikkek (1)
Mindenképpen szükséges kamatemelés ahhoz, hogy megőrizhessük az inflációs cél hitelességét - nyilatkozta még kedden Auth Henrik, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Bloombergnek, melyet ma közölt a hírügynökség. A Monetáris Tanács szigorúbb kamatpolitikát támogató "belső tagja" jelezte: még mindig nem biztosított az árstabilitás elérhetősége. Emellett az inflációmegugrás másodlagos hatásai és az inflációs várakozások emelkedése nagyon veszélyes folyamatok lehetnek, emiatt tenni kell valamit - jelentette ki Auth.

A Monetáris Tanács következő kamatmeghatározó ülése november 20-án lesz és ekkor jelenik meg a legfrissebb inflációs jelentés is. Az augusztusi jelentésben 2008-ra 4,2 százalékos éves átlagos inflációt és 4,4 százalékos maginflációt jelzett előre a jegybanki stáb az alappályabeli előrejelzésében. Ez lényegesen magasabb a 3 százalék (+/-1 százalékpontos) középtávú inflációs célnál, amit az MNB árstablitásként fogad el.

Meg kell jegyezni azonban, hogy az augusztusi előrejelzéshez képest érdemben erősödött a forint és csökkentek az olajárak. Ezek a tényezők jelentősen lefelé húzhatják az inflációs előrejelzést.

A JP Morgan közelmúltban Magyarországon járt elemzője aggodalmat tapasztalt a jegybanki illetékesek felől az inflációmegugrás esetleges másodlagos hatásaival és az inflációs várakozások esetleges megemelkedésével kapcsolatban. Megjegyezte azt is, hogy látogatásakor még nem volt világos, lefelé, vagy felfelé fognak módosulni a fent jelzett 2008-as inflációs prognózisok.

A piac jelenleg 8,5 százalék körül tetőző kamatemelési ciklusra számít. Azaz novemberben a befektetők újabb 25 százalékpontos kamatemeléssel számolhatnak a jelenlegi 8 százalékos rátához képest.