A Reuters legfrissebb felmérésében résztevő elemzők közül tizennégyen 50 bázispontos, négyen egy százalékpontos kamatcsökkentést várnak, egyetlen elemző pedig 25 bázispontos mérséklésre számít. A kamatcsökkenésre elsősorban a hazai infláció és az ehhez kapcsolódó várakozások gyors csökkenése miatt számítanak. A 12 havi októberi mutató még 5,1 százalék volt, a novemberi 4,2 százalék, decemberre pedig a szakértők 3,9 százalékot várnak.
Az idei 6,1-6,2 százalékos átlagos infláció az elemzői konszenzus szerint jövőre 2,6 százalékra eshet vissza, ami jóval alatta van a kormány 4,5 százalékos illetve a jegybank 3,1-3,4 százalékos előrejelzésének.
Az elemzők, akik további kamatvágást jósolnak, többnyire azt feltételezik, hogy a közeljövőben nem gyengül tovább jelentősen a forint. A forint euróval szembeni árfolyamát január végére 250 és 273 forint között várják, a konszenzus 261 forint. A 2009 végére vonatkozó előrejelzés 260 forint, az adatok mögött azonban rendkívül nagy a bizonytalanság: az előrejelzések 250 és 305 között szóródnak.
Az árfolyam prognózisok körüli bizonytalanság ugyanakkor arra is utal, hogy az elemzők az infláció alakulása mellett a pénzügyi stabilitás fontosságára figyelmeztetik a jegybankot, amikor a testület a kamatokról dönt: egy túl gyors kamatcsökkentés veszélyeztetheti Magyarország nehezen visszaszerzett pénzügyi stabilitását. Az elemzői várakozások szerint a jövő év végére 7,0 százalékra süllyedhet az alapkamat.