A piac tényként kezeli a kamatvágást

2005.01.21. 07:53
A Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők egyöntetűen fél százalékpontos kamatvágásra számítanak hétfőn, ám többnyire úgy vélik, hogy a csökkentések lehetősége az első negyedév vége környékén el is fogy.
A piaci elemzők - egy kivételével - egybehangzóan a jelenleg 9,5 százalékos irányadó jegybanki kamat 50 bázispontos csökkentését várják a monetáris tanács hétfői ülésétől. A vágás és a mértéke oly mértékben beárazott, hogy értelmetlen lenne ez ellen menni - vélik a szakértők. A csökkentési várakozásokra ráerősített a kedden napvilágot látott inflációs adat is, ami ismét jobb lett a várakozásoknál.

Óvatosság

Arra mindazonáltal senki sem számít, hogy ennél nagyobb mértékben csökkentené az alapkamatot a Monetáris Tanács, és ebben már a következő hónapok fokozott óvatossága is megnyilvánul. A legutóbbi kamatos ülés jegyzőkönyvéből egyértelműen kiderül, hogy a jegybank pontosan látja a kockázatokat - vélekedik Tóth Illés, a Budapest Economics elemzője.

Hasonlóan látja Samu János is - aki a megkérdezettek közül egyedüliként prognosztizált 25 pontos mérséklést -, aki szerint érvényes marad a múltkori jegyzőkönyv "hangulata". December óta túl sok külföldi tőke nem érkezett állampapírokba, a hosszú hozamok és hozamfelárak emelkednek, a feltörekvő piacokba vetett bizalom általánosan megingott kissé, a dollár és az amerikai kamatemelési várakozások erősödése mind az óvatosság felé tereli a jegybankot. Ezzel szemben jószerivel csak az inflációs adat és kedvező kilátásai, a beárazottság nyomán a piackövetés, valamint a forint viszonylagos regionális stabilitása áll.

Év végén nem lesz vágás

Az éves lefutás meglehetősen féloldalasnak tűnik, a szakértők az első 3-4, esetleg hat hónap végére összesen 100-150 bázispontos csökkentésre, ezután azonban gyakorlatilag a kamatszint változatlanságára számítanak. Tavasz végére nagyjából ki is fújt a muníció - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A következő hónapokban erősödik a jegybank óvatossága, többen is arra számítanak, hogy a következő - februári - mérséklés 25 bázispontos lesz, illetve, hogy a jegybank márciusra halasztja a második vágást.

Év végére senki sem vár 8 százaléknál kisebb kamatot, de olyan vélemények is elhangzottak, hogy 8,5 százalék alá is csak a makromutatók erőteljes javulása és az infláció 4 százalékra vagy az alá süllyedése esetén lenne valós esély.