Plázát épít a Bouygues

2004.04.20. 09:38
A Bouygues francia cég harmincmilliárd forintos beruházást kezd a Kerepesi úton. Egy harmincezer négyzetméteres, háromszintes bevásárlóközpontot és egy hatszáz férőhelyes szállodát építenek a volt ügető helyére.
Elkezdte a bontási, illetve előkészítési munkálatokat a Kerepesi úti volt ügető helyén a francia Bouygues, mely mintegy 30 milliárd forintos beruházással egy 30 ezer négyzetméteres, háromszintes bevásárlóközpontot, egy 5-600 férőhelyes szállodát, valamint egy irodaházat, illetve garázsokat épít. Az építkezést várhatóan május közepén kezdik, ugyanis az ügető ekkor költözik át a Kincsem Parkba - tájékoztatta a Világgazdaságot Farkas Ferenc, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezető igazgatója. Mint ismert, a társaság addig nem kezdhette el a Kerepesi úti beruházást, amíg be nem fejezte a Kincsem Parkban lévő lóversenypálya-komplexum építését. Ennek műszaki átadása ma kezdődik.

Műemlék

Az előzményekhez tartozik, hogy az ÁPV Rt. még 1998-ban értékesítette a 200 ezer négyzetméteres Kerepesi úti ügetőpályát a Bouygues Hungária Kft.-nek, a francia beruházó pedig vállalta, hogy a tulajdonjog átadása fejében kombinált lóversenypálya-komplexumot épít a Kincsem Parkban. Az egymilliárd forintos beruházás keretében elkészült a 440 bokszos istálló, valamint lecserélték az ügetőpálya futófelületét és csökkentették a galopphomokpálya mélységét.

A Bouygues - tervei szerint - jövő tavasszal fejezi be a Kerepesi úti bevásárlóközpont, szálloda és irodaház építését, azaz mindössze egy év alatt kívánja tető alá hozni a komplexumot. Az építési engedélyt a társaság már megkapta. Ennek feltétele volt azonban a középső tribün helyreállítása , mivel az műemléki védettség alatt áll. A 30-as évek elején, Bauhaus stílusban épült tribün kivitelezésénél alkalmazták először a vasbeton-technológiát, és akkor itt volt Európa legmodernebb ügetője.

A Világgazdaság információi szerint a bevásárlóközpontban Európa egyik legnagyobb hipermarketlánca, a francia Carrefour nyitna üzletet, ám a Magyarországon már jelen lévő Cora neve is felmerült. Erről és a beruházás részleteiről azonban a Bouygues megkeresésünkre nem kívánt nyilatkozni.

A francia cég 1992-ben alapította Magyarországon a Bouygues Hungária Fővállalkozási Kft.-t, egymillió forintos jegyzett tőkével. A társaság tevékenységi köre az építőipar különböző területeit öleli fel.