A kenyérár miatt nem lesz kamatcsökkentés?

2007.07.30. 08:11
A hivatalos és a piaci előrejelzések arra számítanak, hogy ősszel drasztikusan zuhan az infláció, mert a tavalyi adó- és hatóságiár-emelések hatása kiesik a bázisból. A kánikula és az aszály következtében várható élelmiszerár-robbanás azonban felboríthatja az inflációs pályát. Ha a kenyér ára 20, a tej, a sertéshús és a baromfi ára 10 százalékkal emelkedik, az több mint fél százalékkal dobhatja meg az inflációt. Így az is kérdéses lehet, hogy a jövő év végére sikerül-e elérni a 3-assal kezdődő pénzromlási ütemet.

Elsősorban az egész régiót érintő, a takarmánytermelést megtizedelő aszályos időjárás és a kánikula miatt az ősszel árrobbanás várható az élelmiszerpiacon. Raskó György agrárközgazdász szerint a hazai termelőket ezúttal nehezebben tudják olcsóbb importtermékek behozatalával megszorongatni a kiskereskedelmi láncok, így a kenyér ára 20, a tejé 10, a hústermékeké 5-10 százalékkal emelkedhet ősszel a boltokban.

Durva árbomba

Ha ez megtörténik, az egyfelől azt jelenti, hogy az egyes termékek ára ősszel közel annyit emelkedik, mint a legfrissebb, júniusi adatokhoz mérten a megelőző 12 hónap alatt. A kenyér éves drágulása idén júniusra 23,5, a tejé 10,4 százalék volt, a sertéshús ára viszont 1,1 százalékkal csökkent.

Másfelől egy ilyen mértékű, rövid idő alatt bekövetkező áremelkedés már az infláció egészét is jelentősen érinti, hiszen az élelmiszertermékek és a nem alkoholos italok együtt közel 20 százalékos súllyal szerepelnek az inflációs kosárban. Ezen belül a kenyérnek 1,589, a tejnek 1,463, a sertéshúsnak 1,054, a baromfinak 0,877 százalékos súlya van az infláció egészének számításakor.

Ezt figyelembe véve pusztán a kenyérár várt mértékű emelkedése 0,3 százalékkal löki meg a pénzromlás ütemét. A teljes élelmiszercsomag – ha az áremelkedés valóban ilyen mértékű lesz – valamivel több mint 0,6 százalékkal dobja meg az inflációt.

A PM még nem módosít

A korábbi számításoknál és előrejelzéseknél sem a Pénzügyminisztérium, sem a piaci elemzők nem kalkuláltak ilyen mértékű árrobbanással. Az Index kérdésére a PM mindössze annyit mondott, hogy egyelőre nem látják szükségesnek az egész évre szóló 7 százalékos előrejelzés módosítását; ősszel komoly esés várható az inflációban. Az MNB augusztusban teszi közé következő inflációs jelentését, a jegybank addig nem kommentál ezzel kapcsolatos kérdéseket.

Az elemzők igen

Az őszi inflációesésre számítanak természetesen az Index által megkérdezett elemzők is. Hozzáteszik azonban, hogy a korábbi évek tapasztalatai alapján fenntartásokkal kell kezelni, hogy a termelők és a feldolgozók mennyiben képesek a mezőgazdaság nehézségeit a kereskedelmi láncokkal kialkudott árakban érvényesíteni. Márpedig egy, a jelzettnél kisebb árrobbanás is több tized százalékkal módosítja az így is egyre inkább alulbecsültnek látszó inflációs pályát.

Májusban még úgy gondoltuk, hogy decemberre öt százalékra eshet vissza az éves infláció, de ezt a prognózist már emelni kellett, mondta el az Indexnek a CIB elemzője, Bebesy Dániel. Ők most 5,3 százalékos decemberi inflációval kalkulálnak, ami éves szinten 7,5 százalékos átlaghoz vezet. Ugyanakkor ez a modellszámítás kedvezőnek tekinthető, mert nem is a tavalyi, hanem a 2005-öt jellemző élelmiszerár-drágulási ütemmel kalkulál, így ha bejön egy jelentős áremelkedés, az komolyan módosíthatja a pályát.

Igaz, ha a decemberi infláció a CIB által jelenleg vártnál két tized százalékkal lesz magasabb, az az éves átlagot csak 7,5-ről 7,6-ra emeli. Csakhogy a piac nagy része két hónapja még 5 százalékra várta decemberi adatot, így egy 5,5 félszázalékos ütem komoly emelkedés lenne, ami lassabb és óvatosabb kamatcsökkentéseket eredményezhet.

Veszélyben a jövő évi cél

Bárhogy is alakulnak az élelmiszerárak, az idén még borítékolható három 0,25 százalékpontos kamatvágás, véli Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője, de hangsúlyozta azt is, hogy a váratlan emelkedés néhány tizedszázalékkal hosszabb távon is feljebb nyomhatja az inflációs pályát. Ezt kedvezőtlenül érintheti a 2008-as célokat. A jövő év végére ugyanis az eddigi prognózisok 3-assal kezdődő inflációval számoltak, ami egyszersmind lényegében a jegybanki cél elérését is jelenti. Bár kockázatok eddig is voltak, az élelmiszerárak emelkedése könnyen lehet az a faktor, ami végül 4 százalék fölé billenti a 2008-as pénzromlási ütem is, ez pedig a jövő évi kamatcsökkentéseknél óvatosabbá teheti a jegybankot.

A 2008-as célt látja nagyobb veszélyben Nyeste Orsolya is. Az Erste elemzője szerint ősszel biztosan nagyot esik az infláció. Erre garancia, hogy augusztusra még 8 százalék körüli érték várható. A tavalyi adó- és hatóságiár-emelkedések hatásának eltűnését rontja, de biztosan nem ellensúlyozza egy drasztikus élelmiszerár-emelkedés sem. A szakértő a decemberi éves inflációt 5,3, a szeptemberit 5,6 százalékra várja, de ha a tej, a kenyér és a hús ára is a jelzett mértékben emelkedik, a szeptemberi ütem akár 6 százalék is maradhat.