Ugyanannyian dolgoznak, több pénzért

A versenyszférában többen, a költségvetési szerveknél kevesebben dolgoznak - derül ki a KSH adataiból. Az átlagos bérnövekedés egy év alatt majdnem 10 százalékos volt. Az átlagkereset 157 200 forint, ezen belül a versenyszférában 143 000, az állami szerveknél 191 300 forint.
A legalább öt fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 780 ezer volt 2005. január-májusban, annyi, mint egy évvel korábban - tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. A versenyszférában a bruttó nominális átlagkereset 7,2 százalékkal, a nettó átlagkereset 8,6 százalékkal emelkedett.

10 százalékkal több

A költségvetés területén - a 13. havi fizetés átcsúszása miatt - a bruttó átlagkereset 20 százalékkal, a nettó átlagkereset 19,3 százalékkal növekedett. A jutalom és az egyhavi külön juttatás nélkül számított bruttó kereset növekedése 6,7 százalék volt. A nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 11,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 12,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Májusban a versenyszférában dolgozók bruttó keresete 10,2 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 9,1 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ez nemzetgazdasági szinten 9,8 százalékos növekedést jelent. A májusi nettó keresetek 11 százalékkal nőttek az egy évvel korábbi szinthez képest.

A versenyszférában 2005. január-májusban 0,4 százalékkal nőtt a létszám, míg a költségvetés valamennyi meghatározó területén folytatódott a létszámcsökkenés, így a költségvetési intézményeknél összességében 1,4 százalékos volt a létszámvesztés.

157 200 forint

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2005. január-májusban 157 200 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 143 000 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 191 300 forintot kerestek.

A bruttó nominális keresetek nemzetgazdasági szinten is kiemelkedően magas, 11,5 százalékos növekedésében a költségvetési szférában dolgozók egyhavi külön juttatása kifizetésének átütemezése játszotta továbbra is a fő szerepet. Az előző év azonos időszakához mért változások torzításmentes mérésére a rendszeres keresetek alakulásának vizsgálata alkalmasabb. A jutalom, prémium, valamint külön juttatások nélkül számított úgynevezett rendszeres kereset növekedési üteme a nemzetgazdaság egészében 6,9 százalék, ezen belül a vállalkozásoknál 7,1 százalék, a költségvetési intézményeknél 6,7 százalék volt.

A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 102 500 forint volt január-májusban (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 74 700 forint, a szellemi foglalkozásúaké 134 400 Ft), 12,1 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest, amiben szintén fontos szerep jutott a kifizetések átütemezésének.

A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 165 100 forint volt, 11,5 százalékkal több az előző év azonos időszakinál. A munkajövedelem kereseten felüli része 2005. január-májusban átlagosan 4,8 százalék volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58