Megkerülik a multik az új kereskedelmi törvényt

Elkészült az 1978-as részben kiürült kereskedelmi törvény helyett fogalmazott regula kormány-előterjesztése, amely a szakma szerint jelenlegi formájában elfogadhatatlan. Az elemzők szerint a tervezet semmi újat nem nyújt, és nem védi a kicsiket.
Megugró importra és kiskapukat kereső multi üzletláncokra lehet számítani a kereskedelmi törvény jelenlegi formájának elfogadása esetén - vélik a nevüket elhallgató kereskedelmi elemzők, akik kommentálták a kiskereskedelmi törvénytervezet Napi Gazdaság által megszerzett legújabb változatát. A szakma a most elkészült, a 1978-as kereskedelmi regulát felváltani igyekvő szabályozóval kapcsolatban borúlátó, egyes vélemények szerint semmi újat nem nyújt, nem védi a kicsiket és a beszerzési ár alatti értékesítés ellenőrzését továbbra is az agrárlobbi kezében hagyja.

Erőfölény

A törvénytervezett a legkiemeltebben a kereskedők piaci erejének (vevői erő) megállapításával és a piaci erővel való visszaélés keretek közé szorításával foglalkozik. Újdonság, hogy a kereskedelmi törvényben újrafogalmazzák a gazdasági erőfölényt. A versenytörvény hatályos szabályai szerint általában a 30 százalékos piaci részesedéssel bíró vállalat áll erőfölényben. A kiskereskedelemben azonban a készülő törvény alapján már az ennek kevesebb mint harmadával bíró vállalkozások is erőfölényben lennének. A kereskedőnek tilos az erőfölényével visszaélni a mikro-, kis- és középvállalkozó beszállítókkal szemben.

Ugyanakkor nem tér ki a szabályozó az erőfölénnyel való visszaélés fogalmára, ha az két multi, például egy hipermarketlánc és egy nemzetközi élelmiszer-feldolgozó között történik. Az elemzők véleménye az, hogy a vevői erő vizsgálatát ráadásul ki kellene terjeszteni az élelmiszeripar-mezőgazdaság kapcsolatára is. Néhány nagy üzletlánc ugyanis úgy értékeli, hogy a kereskedelmi törvény egyértelműen velük akarja kompenzálni a mezőgazdasági termelők gyenge támogatási rendszerét.

Túlzott szabályozás

Az erőfölényes helyzet túlzott szabályozása azonban arra vezethet, hogy a magyar nagy üzletláncok szívesebben fordulnak majd a szomszédos országokban működő testvérvállalataik beszerzési csatornáihoz, kikerülve a szabályok miatt adódó bonyodalmakat, illetve számukra előnytelen áralkukat.

Az árverseny csökkenésére - amely a fogyasztókat érintené igen kedvezőtlenül - ugyanis nem lehet számítani. A napilap információi szerint a készülő kereskedelmi törvény jelenlegi formáját a vezető kiskereskedelmi láncok nem fogadják el, és az már most borítékolható, hogy rendkívül erős lobbitevékenységre lehet számítani. Ez magában hordozza annak a lehetőségét, hogy a kormányzat - a túlzott ellenállás miatt - letesz a kereskedelmi törvény elfogadásáról, és ez a változat is, mint a korábbi években készültek, az asztal fiókjába kerül.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58