Nagy üzemanyagár-esés előtt állunk

2008.09.20. 20:48
Jelentősen esett a tőzsdén a héten a benzin és a gázolaj jegyzésára is, ezért könnyen lehet, hogy hétfőn mindkét üzemanyag árának legalább 5 forintos csökkentése mellett dönthet a Mol.

Súlyos mértékben zuhant a hét elején a nyersolaj ára a világpiacon, de pénteken délutánra a WTI típus októberi szállítású határidős jegyzése már megint 100 dollárnál állt hordónként, ugyanott, ahol egy héttel korábban. A finomított termékek árai ennek ellenére jelentősen estek a piacon: dollárban mérve a benzin ára 16 százalékot hanyatlott, míg a gázolajé 4,5 százalékot esett, a forint erősödése pedig még rátett egy lapáttal - írja laptársunk, a Portfolio.hu.

Mint ismeretes, az amerikai deviza egységéért a múlt pénteken még körülbelül 168 forintot kellett adni a bankközi piacon, miközben tegnap este már csak 166-nál állt a jegyzés. Ez azt jelenti, hogy forintban mérve a nemzetközi piacon a benzin jegyzésára 17,3 százalékot, a gázolajé pedig 5,8 százalékot zuhant.

Az elmúlt hetek hektikus olaj- és olajtermék, valamint forint és dollár árfolyam mozgások hatásait a Mol nem mindig követte le teljes mértékben a hazai üzemanyagárakkal, ezért igen nehéz megjósolni, hogy mihez kezd most az olajtársaság a kereskedelmi árakkal. A héten látott tendenciák ugyanakkor a Portfolio.hu véleménye szerint jelentős esést kell hogy hozzanak az üzemanyagárakban, a benzin és a gázolaj árának is legalább 5 forintos csökkentése mellett dönthet hétfőn a Mol.

A gázolaj ára augusztus óta mozdulatlan, a benziné nem, legutóbb épp e hét szerdán, literenként 5 forinttal drágult a benzin a kutaknál. A benzin átlagára 308, a gázolajé 312 forint, de 10-15 forintos különbség is lehet az egyes kutak által alkalmazott árak között.