A parlament elfogadta a költségvetés módosítását

Az Országgyűlés 339 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 17 tartózkodás mellett kedden elfogadta a 2001. és 2002. évi költségvetési törvény módosítását célzó előterjesztést. A módosítás nyomán szeptembertől átlagosan 50 százalékkal emelkedik a közalkalmazottak bére, 20 százalékkal nő a családi pótlék, 30 százalékkal emelik a hallgatói normatívát, bevezetik a 13. havi családi pótlékot és adómentessé válik a minimálbér.
A módosítás több jogszabályt érint: megváltozik a közalkalmazottak jogállásáról, az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyonról, a családok támogatásáról, a személyi jövedelemadóról, a termőföldről, a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásáról, a jegybankról, a Magyar Fejlesztési Bankról, a polgári törvénykönyvről szóló törvény, valamint az államháztartási és a közbeszerzési törvény.

Megnövelt bevétel és kiadás

A törvény a központi költségvetés idei kiadási főösszegét 4806 milliárd forintban, bevételi főösszegét 4320 milliárd forintban, hiányát pedig 486 milliárd forintban állapítja meg, ami mind a bevétel, mind a kiadás főösszegének 250 milliárd 185 millió forinttal való emelését jelenti.

A kormány száznapos programjának megfelelően módosított jogszabály értelmében minden év augusztusában egyhavi iskolakezdési támogatást folyósítanak az érintett családoknak, a szociálisan rászoruló gyermekek élelmezésére fordítják az Országimázs Központ megszüntetéséből felszabaduló 4,7 milliárd forintot. A törvény értelmében a nyugellátásban és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásban részesülők júliusban 19 ezer forintos egyszeri juttatásban részesülnek, ami 60 milliárd forint kifizetését jelenti az első fél évi költségvetési többletbevételekből.

Felügyelőbizottság a Nemzeti Banknál

A változtatás érinti a jegybanktörvényt, a Magyar Nemzeti Banknál újra lesz felügyelőbizottság. A záróvitában fogadták el azt a módosítást, amely szerint az árfolyamrendszer egyes elemeiről a kormány a Magyar Nemzeti Bankkal egyetértésben dönt úgy, hogy az árfolyamrendszert érintő változtatások nem veszélyeztethetik az MNB árstabilitás elérésével és fenntartásával kapcsolatos elsődleges célját.

A Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvényben a változások egy része a bank működésének átláthatóbbá tételét szolgálja, így kiterjeszti a közbeszerzési törvény hatályát az MFB-re és az általa ellenőrzött cégekre, illetve a portfóliójába tartozó cégek többsége az ÁPV Rt. kezelésébe kerül.

A termőföldről szóló törvény módosítása az elővásárlási jog, illetve az előhaszonbérleti jog sorrendjében kiemeli a jelenlegi bérlőt. A parlament a vita során elfogadta azt a változtatást, amely szerint az elővásárlási jogosultság vonatkozásában minden esetben a helyben lakó élvez elsőbbséget.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25