Tévedtek, akik a konferenciaturizmus visszaesésével riogatták az embereket a tavaly őszi zavargások után, a világ minden tájáról érkező résztvevők ugyanis tisztában vannak vele, hogy ilyen megmozdulások Brüsszelben, Párizsban, Sydneyben vagy Rióban is bármikor előfordulhatnak, ez egyáltalán nem számít rendkívüli eseménynek a tudósok, üzletemberek körében.
Más a helyzet, amikor a kormányok maguk korlátozzák a résztvevők utazását, mint például Peking a 2003-as SARS járvány idején vagy Washington az iraki háború kitörésekor - mondta el a Napi Gazdaság megkeresésére Hencsey Gusztáv, a konferenciaszervezéssel foglalkozó Scope Kft. ügyvezetője.
Ebben az évben még három komoly nemzetközi konferenciának ad helyet Budapest, maga mögött tudva már az augusztus végén 1700 látogatót vonzó nagy sikerű rendezvényt, az Európai Közgazdasági Társaság éves találkozóját, amelyen részt vett az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet is.
A sikerek ellenére a magyar fővárosban még bőven vannak tartalékok a konferenciaturizmus területén, de Budapestnek mielőbb meg kellene építenie a saját konferencia-központját - hangsúlyozta Hencsey. Prága, Bukarest és Szófia az előző rendszer egykori, túldimenzionált építményeit használja konferenciák helyszínéül, Magyarországon azonban ilyen nem volt, egy új megépítésének pedig a finanszírozási problémák miatt nincs gazdája.
Budapest a maga forrásaiból nem tudja vállalni az építést, holott egy ilyen beruházás a járulékos bevételek, a városban elköltött egyéb pénzek révén akár három és fél év alatt megtérülhet az adóbevételekből (ez történt például Edinburgh-ban). A kormány által fizetett pénzügyi tanácsadók nem számolnak a járulékos bevételekkel és így rendszerint 10-15 éves megtérülésről szóló tanulmányokat tesznek le az asztalra, amire a kormány nem ad pénzt a büdzséből.
Bár az infrastruktúrán mindig lehetne mit javítani, a fapados légijáratok terjedése, a repülőtéri taxishelyzet rendeződése, illetve a magyar konferenciaszervezők profizmusa jó alapja lehet a növekedésnek. Mindehhez azonban szemléletváltásra lenne szükség - tette hozzá Hencsey -, ahogy azt sem lehet pusztán egyszerű számítások alapján mérlegelni, hogy egy fővárosban kell-e operaház vagy sportstadion.