Költségvetési kiigazítás kell jövő ősszel

2005.12.02. 15:30
Nem meglepő, hogy a kormány a kiigazított konvergenciaprogramban is 2010-et nevezte meg az euróbevezetés dátumaként - vélekedik Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese. Ahhoz, hogy teljesüljenek a célok, 2007-től reformokra van szükség. Azonban már 2006 második felében kell egy pótlólagos költségvetési kiigazítás, hogy teljesüljenek a jövő évi hiánycélok.
A pénzügyminisztérium pénteken tette közzé a honlapján az aktualizált konvergenciaprogramot, amely - a korábbi bejelentéseknek megfelelően - megerősíti, hogy hazánk 2010-ben vezetné be az eurót. Ehhez 2008-ra kell teljesíteni a maastrichti kritériumokat, a GDP-arányos államháztartási hiány 3 százalék alá, az infláció 2,5 százalékra csökkentését, valamint a bruttó államadósság szintjének 60 százalék alatt tartását.

Jövőre még egy lefaragás

Jó döntés, hogy a kormány, amely az Eurostat autópálya-építésekkel kapcsolatos álláspontja miatt kis ideig lebegtette az euróbevezetés dátumát, végül visszatért az eredeti, 2010-es célhoz - vélekedik Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgató-helyettese. A szakértő szerint ugyanakkor a pénzgyi kormányzatnak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy az elmúlt időszakban a költségvetési folyamatok nem javultak, "sőt, az ígértnél sokkal rosszabbul alakultak".

A következő évben már várható egy szerény hiánycsökkentés, bár a GKI prognózisa szerint korántsem olyan méretű, mint amilyenre a kormány számít. A költségvetésben és az aktualizált konvergenciaprogramban szereplő 4,7 százalékos GDP-arányos hiánnyal szemben a GKI arra számít, hogy a a jelenlegi számok alapján bruttó nemzeti termék 5,5 százaléka lesz a deficit. Ehhez is a jövő év második felében szükség lesz egy pótlólagos költségvetési kiigazításra.

Gázáremelés ősszel?

A választásokig nem várható más, mint ígéretpolitizálás, amelyben mindkét oldal adócsökkenéseket, a támogatások növelését ígéri, de közben azért félszemmel odafigyel a költségvetési egyensúlyra is. A választásokat követően várható csak a jövő évi büdzsé átdolgozása, elsősorban a kiadások lefaragása. Egyéb évközi korrekciók is várhatók, így például a gáz árának januártól elmaradó emelése, valamint ezzel párhuzamosan egyes közüzemi díjak növelése - vélekedik Karsai Gábor.

Ahhoz azonban, hogy 2008-ra teljesíthessük az euróbevezetés feltételeit, 2007-től már nem lehet csak lefaragásokkal és korrekciókkal közelíteni a cél felé, hanem egyebek mellett az oktatási, az egészségügyi és az önkormányzati finanszírozást érintő reformokon alapuló költségvetés kell. Karsai szerint főként 2008-ra kell "nagyot lépni", akkorra várhatók ugyanis a 2007-ben kezdődő reformok első hatásai.

A konvergenciaprogramban 2008-ra előirányzott 1,9 százalékos GDP-arányos hiányt túlzásnak tartja a szakértő. Szerinte 2,5 százalékos célt is elegendő meghatározni ahhoz, hogy a 3 százalékos szintet teljesíteni tudja hazánk.