Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

A pesti oldalon maradhat a kormányzat

2006.11.03. 11:47
A jövő héten javasol helyszínt a Kincstári Vagyoni Ügynökség arra, hová költözzön a kormányzati negyed, a végleges döntést november második felében hozhatja meg a kormány. Tudomásunk szerint kormányzati körökben azzal számolnak, hogy a negyed a pesti oldalon, a belváros közelében maradhat. Az egyik pályázó, a Corvin sétánnyal jelentkező Futureal-csoport pénteki sajtóbeszélgetésén a jó elhelyezkedéssel és a közlekedési adottságokkal érvelt a főváros legnagyobb irodaterületét jelentő józsefvárosi helyszín mellett.

A kormányzati negyedért 27-en szálltak versenybe, tíz-tíz magánszemély és önkormányzat, valamint hét építésziroda. A Kincstári Vagyoni Ügynökség (KVI) a jövő héten teszi meg ajánlatot a kormánynak, hová költözzön legkésőbb 2009-re a kormányzati negyed, erről a kormány november 20-a körül dönt. Az Index információi szerint a kormányzati körökben azzal számolnak, hogy a minisztériumok a pesti oldalon, a belváros közelében maradnak.

Demján lesz a befutó?

A KVI, majd a kormány döntéséig hivatalos információk nincsenek a pályázatok sorsáról. Úgy tudjuk azonban, hogy a fenti szempontoknak megfelelően igazán komoly eséllyel három pesti terület versenyezhet.

A leginkább esélyesnek a Demján Sándor nevével fémjelzett Westend 2. - a Westend bevásárlóközponttól északra, a Ferdinánd híd és a Dózsa György út között fekvő terület - tűnik. Az ideköltözés mellett szól a jó tömegközlekedési adottság - hármas metró két megállója, Nyugati pályaudvar közelsége, a Keleti pályaudvarhoz vezető trolibuszok, a nagykörúti villamos közelsége és távlatilag az ötös metró Lehel térre tervezett megállója -, valamint az, hogy a lehetséges helyszínek közül ez van a legközelebb a Kossuth térhez, a közintézmények többségének otthont adó tradicionális belvároshoz.

A két másik lehetséges helyszín a szintén Demján-érdekeltségű Millennium városközpont, a Lágymányosi híd és a Petőfi híd között épülő irodaházak, bár szakértők korábban azt mondták: a terület már nem bír el egy ekkora fejlesztést. A pályázók egy részéről azt tartják, túlságosan messze esnek a belvárostól vagy nehéz a megközelíthetőségük (Csepel-sziget, Kopaszi-gát, Rákosrendező), ugyanakkor az esélyesek közé tartozik az információink szerint a kancelláriaminiszter környezetében lobbizó, a Közép-Európa legnagyobb ingatlanfejlesztési és városrehabilitációs beruházásával, a józsefvárosi Corvin sétánnyal pályázó Futureal is.

Negyedmilliárd eurós józsefvárosi beruházás

A Corvin sétány ideális terület, hogy a kormányzati negyed ott épüljön fel - ezt a kijelentést némileg árnyalja, hogy azt Futó Péter, a beruházó Futureal-csoport tulajdonosa mondta az ingatlanról egy pénteki sajtóbeszélgetésen. A középső Józsefvárost százmilliárdos projekttel megújító cégcsoport már elkezdte az irodakomplexum építését, de szerintük mellettük szól az elhelyezkedés és a jó megközelíthetőség is.

A Corvin sétány beruházás részeként a lakások, kereskedelmi és szolgáltatóegységek mellett 150 ezer négyzetméternyi irodát is épít a Futureal-csoport a józsefvárosi megaberuházás során, az irodaépítés már elkezdődött - mondta Futó Péter. Ez azt jelenti, hogy megfelelnek a kormányzati negyed elhelyezésére kiírt pályázaton előírt, parkolóval együtt 140­-180 ezer négyzetméternek. Az irodakomplexumot százezer négyzetméterrel meg tudják növelni, ha erre igény lesz.

A kerület is várja a kormányt

Az ingatlanfejlesztő csoport a nyolcadik kerületben 22 hektáron Közép-Európa legnagyobb városközpont-megújítási projektjét hajtja végre. Mintegy félmillió négyzetméternyi ingatlanfejlesztést valósítanak meg félmilliárd euróért, az ezen belül elkészülő irodaház-komplexumokhoz wellness létesítmények, szálláshelyek, mélygarázs és uszoda is épül.

Ahhoz, hogy a kormányzati negyed oda költözzön, a kerület támogatását is élvezik. A józsefvárosi szabályozási terv már most lehetővé teszi a kormányzati negyed kialakítását, így azon nem kell változtatni, ha a Futureal nyer.

Olcsóbb lesz 20 eurónál

A terület elhelyezkedése és a jó közlekedési viszonyok jelentik a beruházó fő érveit. Az ingatlan a belváros szélén fekszik, közel számos közintézményhez - parlament, alkotmánybíróság, a várhatóan a Kossuth téren maradó miniszterelnöki hivatal -, amelyek éppúgy 15 percen belül elérhetők, mint a Duna-hidak mindegyike. A repülőtérhez 20 perc alatt lehet eljutni innen, a területnek a 4-6-os villamosvonal és a hármas metró két megállója miatt a tömegközlekedési adottságai is jók.

A területen - ahol már szeptemberben elkezdődött az első lakóház építése - a napokban megkezdték az irodaházépítés első ütemét. Ennek területe 18 500 négyzetméter, bekerülési költsége 28 millió euró. A kormányzati negyed elhelyezéséhez szükséges teljes irodamennyiség 200-250 millió euróért (53-66 milliárd forintért) készülhet el. A tervezett bérleti konstrukcióról Futó Péter elmondta: a kormányzat most nagyjából 20 eurót fizet négyzetméterenként, a Corvin sétány irodáinak bérleti és rezsiköltsége ez alatt maradna.