Októberig tíz százalékkal nőtt a közbeszerzések értéke

Az idén július-októberben mintegy nyolcmilliárd forinttal kisebb értékben bonyolítottak le az ajánlatkérők közbeszerzési eljárásokat, mint az előző év azonos időszakában. Az első tíz hónap összesítése szerint a beszerzések értéke csaknem 542 milliárd forint volt, ez 10 százalékos bővülés tavalyhoz képest. Félévkor a növekedés még 20 százalékos volt.
Az idén a második félévben, július és október között a közbeszerzések értéke 191 milliárd forintot tett ki, ez nyolcmilliárd forinttal kevesebb az előző év azonos időszakának eredményénél. Az első tíz hónap összesítése szerint az ajánlatkérők ebben az esztendőben 541,7 milliárd forint értékben bonyolítottak le közbeszerzési eljárásokat, ami tavalyhoz képest tízszázalékos növekedést jelent - derül ki a Közbeszerzések Tanácsa (KT) legújabb adataiból. Az első félévben még mintegy húszszázalékos bővülés volt tapasztalható a tavalyi első félévhez képest.

Az elmúlt évek tapasztalata szerint az intézmények az utolsó negyedévben írják ki a legtöbb eljárást, hiszen a még megmaradt pénzüket el akarják költeni. Tavaly az első három negyedévhez képest 40 százalékkal bővült az utolsó három hónapban a közbeszerzések értéke; a forgalombővülés ez év végére is várható, ehhez nagyban hozzájárul majd az autópálya-építésekre betervezett 120 milliárd forint is.

A pályázatok négyötöde nyílt volt

Az eljárások számát tekintve a költségvetési pénzekből gazdálkodó intézmények és az állami támogatásban részesített szervezetek január-októberben összesen 3548 beszerzést bonyolítottak le, ami 15 százalékos növekedést jelent az elmúlt év azonos időszakához képest. A pályázatok 81 százaléka nyílt, 18 százaléka tárgyalásos volt, s mindössze 1 százalékot tettek ki a meghívásos eljárások. Nyílt eljárásban négyszázmilliárd forint sorsáról döntöttek.

A legértékesebb közbeszerzéseket az önkormányzatok valósították meg, amelyek az összértékből 37 százalékkal részesedtek. Az összérték 55 százalékát építési beruházások megvalósítására, 27 százalékát árubeszerzésre, a fennmaradó részt pedig szolgáltatások igénylésére költötték a szervezetek. A KT adatai szerint a mikro-, kis- és középvállalatok az első tíz hónapban 311 milliárd forint, a külföldi székhelyű ajánlattevők pedig 15 milliárd forint értékű megrendeléseket nyertek el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19