Nőtt a kiskereskedelem forgalma

Tavaly közel tíz százalékkal nőtt a kiskereskedelem forgalma. Felpörgette a piacot a Sulinet, és sokat vásároltunk kozmetikumokból is. Leginkább a közép-magyarországi régió kiskereskedelme gyarapodott, Dél-Dunántúl elmaradt.
A karácsony hagyományosan az az időszak, amit a kiskereskedők egész évben várnak, s tavaly sem kellett csalódniuk. Az ünnepi vásárlási láznak köszönhetően az előző év azonos időszakához képest 11,3 százalékkal nőtt a kiskereskedők forgalma, az 575 milliárd forint értékű árúcsere 3,3 százalékos egyhavi növekedést mutat.

Sokat olvasunk

A decemberi kiemelkedő forgalombővülést főként a speciális karácsonyi ajándékcikkek értékesítésének felfutása okozta, jellemzően az élelmiszertermékek értékesítése alig hét százalékkal nőtt egy év alatt.

Leginkább a könyvek, a papírárúk és az egyéb iparcikkek fogytak leginkább az utolsó hónapban, megfigyelhető volt - nem kis mértékben a Sulinet programnak köszönhetően - a számítástechnikai cikkek, valamint néhány egyéb műszaki termék értékesítésének felfutása.

Jól jártak a kozmetikai cégek is, hiszen a kereslet növekedése az egész termékcsoport (melybe a gyógyszerek és a gyógyászati termékek is beletartoznak) eladásainak 8,8 százalékos növekedését hozta magával.

Jobb, mint az átlag

Az egész tavalyi évet tekintve 8,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelem forgalma, ami kicsivel magasabb, mint az előző évi gyarapodás. Kevésbé nőtt az élelmiszer eladások száma, a 4841 milliárd forint értékű éves kereskedelemhez azonban jelentősen hozzájárult a textil-, ruházati és lábbeli-kiskereskedelem, valamint a könyv-, újság-, papíráru és egyébiparcikk forgalmának bővülése.

Az Európai Unióban az előző hónapokban mutatkozó fellendülés megállt, és ismét romlott a kiskereskedelmi konjunktúra. A legfrissebb, novemberi adatok szerint a 15 EU-tagországban 0,1 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva a forgalom volumene, míg az eurózónában a visszaesés 1,6 százalékos volt.

Számottevőbb, négy százalék körüli bővülést Finnországban, Svédországban, valamint az Egyesült Királyságban regisztráltak. Közel öt százalékkal esett vissza a forgalom Hollandiában, Írországban és Ausztriában.

A magyarországinál dinamikusabban nőtt a lettek és a litvánok kiskereskedelme, előzőben közel 13 százalékkal, míg a csehek és szlovákok kiskereskedelme szerényebb mértékben gyarapodott.

A régiók közül az országos áltagnál gyorsabban bővül Közép-Magyarország, Észak-Magyarország, valamint Észak-Alföld kiskereskedelmi forgalma, míg attól a leginkább Nyugat-Dunántúl és Dél-Dunántúl maradt el.

Az oldalról ajánljuk

  • Atlétika
Mától magyar futó vezeti az ultrafutók világranglistáját

Csécsei Zoltán országos csúcsot is döntött.

október 25., 19:53

  • Gazdaság
Varga: van elég pénz a járvány elleni védekezésre

A pénzügyminiszter a költségvetési bizottság éves meghallgatásán arról beszélt, hogy további adócsökkentéseket terveznek.

tegnap, 16:00

  • Belföld
Megakadályozta a Corvinus rektora, hogy az egyetem kiálljon az SZFE mellett

Lánczi András szerint ez nem fér bele a működési szabályzatba.

október 26., 12:51

  • Belföld
Lázad a szakma, több mint 18 ezer szakdolgozó tiltakozik az ápolók áthelyezése ellen

Azt akarják, hogy a a szolgálati jogviszonyról szóló törvény ne vonatkozzon rájuk.

október 25., 19:48