Folyamatosan nő a külkereskedelmi mérleg hiánya

2003.10.09. 12:18
A külkereskedelemi áruforgalom hiánya az idén az első nyolc hónapban 3,368 milliárd euró, 812,2 milliárd forint volt - hozta nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Az export az első nyolc hónapban 23,5 milliárd eurót, 5.884 milliárd forintot tett ki, míg a behozatal 26,9 milliárd euró, 6.728 milliárd forint volt.
Az idén az első hét hónapban az előzetes adatok szerint a külkereskedelmi áruforgalom hiánya 2,98 milliárd euró volt, 20,82 milliárd euró export és 23,8 milliárd euró import mellett. Tavaly az első nyolc hónapban a külkereskedelmi áruforgalom deficitje 1,963 milliárd eurót tett ki. A becsléssel kiegészített, forintban számolt adatok szerint az idén az első nyolc hónapban az export 1,6 százalékkal, az import 6,7 százalékkal növekedett. A volumenindexek alapján a kivitel 4 százalékkal, a behozatal pedig 9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

213 után 510 millió

A külkereskedelmi termékforgalom augusztusi hiánya 510 millió euró volt, szemben a tavaly azonos időszaki 213 millió euróval. Az import növekedési ütemét, illetve a külkereskedelmi mérleg erőteljes romlását az első nyolc hónapban alapvetően a fogyasztási célú import 170 milliárd forintot, illetve az elmúlt három hónapban jelentősebben bővülő beruházási import 80 milliárd forintot meghaladó bővülése határozta meg. Hozzájárult az egyenleg romlásához az energiahordozók behozatalának 64 milliárd forintot meghaladó növekedése is.

Nőtt a mobiltelefon-import

Az eddig feldolgozott adatok alapján a kivitel 60 százalékát kitevő gépek és szállítóeszközök forgalma ebben az időszakban 4 százalékkal nőtt. A feldolgozott termékek kivitele 6 százalékkal csökkent, amiben jelentős szerepe van a bázishatásnak. Egy évvel korábban ugyanis a forgalomban még szerepelt az azóta megszüntetett, nagy értéket képviselő videojáték-előállítás.

Valamennyi árufőcsoport behozatalának forintértéke nőtt. Az import több mint felét kitevő gépek és szállítóeszközök forgalma - a kivitelhez hasonlóan - 4 százalékkal bővült. Az árufőcsoportba tartozó termékek közül jelentősen bővült a mobiltelefonok, a személygépkocsik, valamint az ipari termelést szolgáló gépek importja, míg a villamos gépek, készülékek és műszerek importértéke nem érte el az előző évi szintet.

A feldolgozott termékek importja 8 százalékkal emelkedett, elsősorban a gyógyszerek és a fémtermékek növekvő forgalma következtében. Az energiahordozók behozatala értékben 14 százalékkal bővült: a behozott mennyiség átlagosan 11 százalékkal, míg a forintárszint közel 3 százalékkal nőtt.