Kész a lakbér-támogatási terv

2003.10.27. 09:24
Lendületet kaphat jövőre a bérlakásépítés, mert sikerült valamennyi piaci szereplő számára elfogadható koncepciót kidolgozni. A lakbér-támogatási rendszer kísérleti szakasza jövő januárban indulhat. A rendszerbe bevont családoknak a jövedelmük egyötödét kellene saját részként kifizetniük.
A piaci szereplőknek, a bankoknak és a vállalkozói érdekképviseleteknek sikerült megállapodniuk, így jövőre lendületet kaphat a vállalkozói alapú bérlakásépítés. A tervek szerint ugyanis a bérlakások építését vállaló gazdasági társaságok is igénybe vehetik a hat százalékos kamatozású kedvezményes lakáshitelt, s hogy meg is térüljön a befektetésük, piaci lakbért szedhetnek.

Támogatás a rászorulóknak

Ehhez kapcsolódik az állami lakbértámogatás, melyet - egyelőre csak szűkebb körben és kísérleti jelleggel - jövő januárban vezetnek be. A Lakásügyi Tanácsadó Kollégium elfogadta a tervezetet, most folyik a részletek kidolgozása - mondta a Világgazdaságnak Csiha Judit, a kollégium vezetője.

A Belügyminisztériumban modellszámítások készülnek arra, hogyan lehet minden rászorulót bevonni a rendszerbe, tehát azokat is, akik régebbi önkormányzati vagy magánbérlakásban laknak - tette hozzá. A cél azokat támogatni, akik önálló jövedelemmel rendelkeznek, havonta rendszeresen tudnak fizetni, de a piaci lakbér meghaladja a család teljesítőképességét.

A támogatandó bérlők körét az igények mérlegelését követően a helyi önkormányzat határozza meg. A helyhatóságok közül azok kapcsolódhatnak be a rendszerbe, amelyeknek van saját forrásuk a rájuk eső lakbérhányad kifizetésére.

Fizetés ötöde a saját rész

Az elképzelések szerint a bérlakásban élő családnak a havi nettó összjövedelme 15-20 százalékát kellene kifizetnie. A saját hányad és a tényleges lakbér közötti különbözetet pedig fele-fele arányban fedezné az állami és az önkormányzati segítség. Mivel ebben az esetben nem szociális családgondozásról van szó, az említett hányadot mindenképpen állniuk kell az érintett családoknak.

A jelenlegi számítások szerint a bérlő saját része nem lehet kevesebb négyzetméterenként 300 forintnál. Átlagos, 50 négyzetméteres lakás esetében tehát 15 ezer forint jutna a bérlő családra, a fennmaradó részen osztozna a költségvetés és az önkormányzat. De hogy mekkora a még támogatható lakbér összege, azt külön szabályozzák. A mérték mindenképpen függ attól, hogy városban vagy egyéb településen van-e a lakás, régi vagy új építésű házban található-e, magánkézben van-e, vagy önkormányzati tulajdonban.

Vállalakozónak is megtérül

Akkor tekinthető reálisnak a piaci lakbér, ha fedezi a lakás működésével kapcsolatos költségeket, az esetleges hitel törlesztőrészleteit, alapot teremt a későbbi felújításhoz, ugyanakkor egy szolid nyereséget is biztosít. Ily módon a vállalkozónak 8-12 év alatt térülhet meg a befektetése.

A programra a költségvetésből egyes számítások szerint jövőre 10,3 milliárdot lehetne költeni, ez 32 000 bérlakás bevonását jelentené. 2006-ra, amikor már az elképzelések szerint 144 ezer család kapcsolódhat a rendszerbe, a program fenntartásához szükséges összeg 46,5 milliárd forintra nőhet.