Az Apeh-lista miatt drágulnak a lakások?

2005.02.28. 10:57
Az építőiparban a bevételek feléről nem adnak számlát, ezt szeretné megszüntetni a kormány a számlakötelezettséggel. A fekete munka megszűnése elvileg árnövekedéssel járna együtt, de a vállalkozók, a kormányzat és az elemzők többsége szerint nem drágulnak az ingatlanok. Valóban igaz ez, és milyen magyarázatot adnak az érintettek? Az Index utánajárt.
Február elsejétől lakásépítésnél csak azok kaphatnak kedvezményes hitelt, akik az Apeh által megbízhatónak minősített cégektől hoznak számlát a költségek hetven százalékáról. A megbízható vállalkozásokról az Apeh honlapján van egy folyamatosan bővülő lista. A kormány ezzel a feketemunkát szeretné visszaszorítani. Egy nemrég elkészült tanulmány szerint ugyanis az építőiparban keletkezett bevételek feléről nem adnak számlát, vagyis feketén dolgozik mintegy százezer ember, illetve feketén szerzik be az építőanyagokat. A számlaközelezettséggel a cégeknek adózniuk kell, járulékokat kell fizetniük, tehát megnövekednek a költségeik.

Ennek ellenére a vállalkozók és az elemzők is azt állítják, nem fognak emelkedni a lakásárak, de más magyarázatot adnak erre. Egy, a HVG-nek nyilatkozó banki tisztviselő ugyanakkor másfél millió forintos drágulást jósolt egy családi ház építésénél.

Először a Pénzügyminisztériumtól kérdeztük volna, hogy készítettek-e előzetesen felméréseket arról, hogy a számlakötelezettség emelheti-e az építkezések árát, ezen keresztül az új lakások árát. A tárca azonban közölte, nem illetékes az ügyben. Kérdéseinkre végül az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal reagált.

Nem számít, ha drága

Szerintük nem a számlaadás drágítja az építkezést, hanem az, hogy számla hiányában nincs sem az anyagok, sem a kivitelezés egy részére semmi garancia, tehát reklamáció esetén az ügyfél kiszolgáltatott helyzetben van, mert nem tud hol reklamálni. Az OLÉH úgy látja, ha valami törvényes, akkor nem az a kérdés, hogy drága-e.

lakóingatlanok árának alakulása 2004 IV. negyedévében és a következő 12 hónapban (%-os változás) (Forrás: GKI)
Ingatlanfejlesztők Ingatlanforgalmazók
Új lakóingatlan
Ingatlanforgalmazók
Használt lakóingatlan
2004. IV. negyedév* 0% 0% -1%
12 hónap alatt 1% 2% 2%
* Az előző negyedévhez képest

Azt nem tudtuk meg, milyen drágulásra számítanak a rendelet hatásaként. A hivatal úgy gondolja, nem lesz visszaesés a lakásépítésben a számlakötelezettség miatt, nem ettől függ, hogy nő vagy csökken az építkezések száma.

Az Apeh honlapján egyébként csütörtök délutánig 3066 vállalkozó regisztráltatta magát.

Hol a feketemunka?

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium főtanácsosa nemrég egy tanulmányt készített az építőiparban, ezen belül is a lakásépítéssel foglalkozó szakágban tapasztalható feketemunkáról. Eszerint a szektor összbevételének 44 százaléka számla nélkül kifizetett összeg. A feketén foglalkoztatottak száma elérheti a százezer főt, ez hatvanmilliárd forintnyi bevételkiesést jelenthet az államnak, mivel utánuk senki nem fizetni be a járulékokat. Ha ezeket az adókat és járulékokat be kell fizetniük a vállalkozóknak, akkor jelentősen megnövekednek költségeik.

Az Index által megkérdezett cégek azonban nem tudnak feketemunkáról. Így saját bevallásuk szerint nem is érinti őket a rendelet, veszteségük sem lesz és az ingatlanárakat sem emelik majd emiatt. A megkérdezett cégek mindegyike eddig is számlával dolgozott, mégpedig azért, mert "olyan szigorúak az ellenőrzések, hogy másra nincs is lehetőség".

Sikerült egy olyan vállalkozást is találni, mely hallott már feketemunkáról. Egy hatvani építőcég nyilatkozta azt a Napi Gazdságnak, hogy azon a környéken nem jellemző, hogy számlára építenek családi házakat. Inkább csak árajánlatot kérnek a vállalkozóktól, aztán "mutyiban" felépíttetik feketén dolgozó kőművesekkel a családi házat.

Néhány jellemző ingatlan négyzetméter-ára 2004. II. - IV. negyedév (Forrás: GKI)
Ingatlan típus Új építés Használt
II. III. IV. II. III. IV.
negyedév
Családi ház a Csillaghegyen, III. ker 325 325 328 274 269 263
Társasházi lakás a Németvölgyben, XII. ker. 407 408 386 329 325 307
Lakás a Bartók B. úton, XI. ker. (Kosztolányi D. tér előtt) - - - 252 247 244
Családi ház Budafokon, XXII. ker (Promontor) 307 304 302 238 231 226
Panellakás a Fehérvári úton, XI. ker. - - - 180 198 195
Társasházi lakás Zuglóban, XIV. ker. 310 319 324 235 248 248
Társasházi lakás Újlipótvárosban, XIII. ker. 315 314 310 234 247 247
Társasházi lakás a Péterhegyi lejtőn, XI. ker. 338 327 329 249 255 246
Családi ház Pesterzsébeten, XX. ker. 251 256 265 197 190 202
Panellakás Csepelen, XXI. Ker. - - - 168 173 172

Az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének vezetője nem kívánt véleményt mondani a rendeletről, illetve annak esetleges hatásairól.

Kamatcsökkentés az élénküléshez

Akár logikus is lehetne, hogy emelkedjenek az árak a számlakötelezettség miatt, azonban a jelenlegi piaci körülmények között ez nem valószínű - nyilatkozta az Indexnek az Otthon Centrum elemzője. Valkó Dávid szerint az építtetők kénytelenek lesznek költségeik esetleges növekedését nagyrészt lenyelni, amíg nem élénkül a lakáskereslet. Ez történt 2004-ben is, amikor a 25 százalékos telekáfát nem, vagy inkább csak részben hárították a vevőkre.

A piacon a január elején szokásos áremelések is elmaradtak. Az építtetők akkor fogják emelni az árakat, ha nem tartanak a keresletben emiatt bekövetkező visszaesésétől. Ez pedig akkor történhet meg, ha az előrejelzéseknek megfelelően tovább csökken a jegybanki, és ezzel együtt a lakáshitelek után fizetendő kamat.

A GKI Piackutató Intézet legutóbbi felmérése szerint a lakásárak az idén átlagosan két százalékkal fognak emelkedni, ami jóval alatta marad a tervezett inflációnak.