Tönkretette a hideg a légkondipiacot

2004.06.25. 08:43
Az alacsony kereslet miatt felére estek a piaci árak, néhány vállalkozás talán túl sem éli a hűvös nyarat. Piaci megfigyelők szerint nemcsak a kereskedők, hanem a szerelők is csökkentik áraikat.
Agyoncsapta a légkondicionálók piacát az elmúlt évekhez képest szokatlanul hűvös és csapadékos nyár eleji időjárás. Idén még nem volt igazi fullasztó kánikula, amely minden esetben élénkíti a vásárlási kedvet. A Tesco tavaly májusig a klímaberendezések értékesítéséből származó éves forgalma hetven százalékát tudta le, az idén viszont a cég szerint eddig nagyon halványan megy ez a üzlet.

Akciók

Éppen emiatt az áruházlánc akciókkal kívánja élénkíteni a vásárlási kedvet. A klímaberendezések piacának hűtöttsége miatt, a kiskereskedők a tavalyi ár feléért kínálják az olcsó tömegtermékeket. Van olyan eszköz, amely 35-45 ezer forintért már elvihető, míg tavaly az ismeretlen márkájú, két részes split készülékek ára még hetven-nyolcvanezer forint körül volt.

Mivel tavaly soha nem látott érdeklődés mutatkozott Magyarországon is a berendezések iránt, számos kisvállalkozó - elsősorban a szereléshez szükséges zöld kártyával nem rendelkező víz- és gázszerelő - klímaszerelésre specializálódott, illetve készülékekbe fektette profitját. Viszonteladóként együttesen jelentős mennyiségű terméket halmoztak fel, amelyek most a nyakukon maradtak. Emiatt piaci megfigyelők szerint nemcsak a kereskedők, hanem a szerelők is csökkentik áraikat.

Nehéz helyzet

A rossz idő a forgalmazókat is nehéz helyzetbe hozta - mondták lapunknak az LG Electronics Kft.-nél, amely itthon meghatározó szerepet tölt be a magas minőségű készülékek piacán. Ugyanakkor a cég bízik abban, hogy lassan beindul a nyár, ugyanis az eltelt egy hétben némileg élénkült a kereslet. Az olcsó tömegáru nem rontja a jó minőségű készülékek piacát, ugyanis az LG szerint a hazai piac túllépett ezen a minőségi szinten.

Tény, hogy az olcsó berendezések jelentős része nemcsak szolgáltatásában, hanem használhatóságában is csak halovány mása a drágábbaknak. Mind több családban válik fontossá az olyan szolgáltatásokat nyújtó készülék, amely például kiszűri a levegőből a pollent vagy önmagát tisztítja.

A szakemberek szerint a szűk időintervallumra korlátozódó lékondicionáló-szezon miatt érdemes már most dönteni a készülék esetleges karbantartásáról, ugyanis momentán nagyon kevés szerelő tevékenykedik a piacon, s a szezon beindulásával hiány lesz a szakemberekből.