Órákon belül lejár az adóbevallási határidő

2008.05.20. 10:05
Ma éjfélig kell feladni postán vagy elküldeni elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül a 2007. évre vonatkozó személyi jövedelemadó-bevallásokat és az esetleges adótartozást is eddig kell megfizetni.

Aki kicsúszik a határidőből, azt akár 200 ezer forintos mulasztási bírságra is büntetheti az APEH. Ez a bírság maximális összege, ami csökkenhet az adóhatóság mérlegelésétől függően, illetve akkor is, ha az adózó hihetően kimenti magát, miért teljesítette késedelmesen a bevallási kötelezettségét.

Nagyon sokan vannak, akik az utolsó pillanatra hagyták az szja-bevallásuk elkészítését és elküldését. Nagyjából minden negyedik érintett magánszemély, hozzávetőleg 1 millióan húzták-halasztották a dolgot.

Érdemes tudni, hogy a posta hosszabb nyitvatartással készül az adózók rohamára. Minden megyeszékhelyen és a főváros három nagy postáján is meghosszabbítják a keddi nyitvatartást. Budapesten a Krisztina körúti posta este tízig, a Nyugatinál és a Keletinél lévők pedig éjfélig várják a tértivevényes cédulákkal és nagy borítékokkal sorban álló adózókat. A legtöbb megyeszékhelyen legalább egy posta este nyolcig biztosan nyitva lesz. A pontos lista megtalálható a Magyar Posta Zrt. honlapján.

Újdonságok

Érdemes az adóhivatal honlapjáról letölteni a keretprogramot és magát a 0753-as jelzésű nyomtatványt is, majd a számítógépen kitölteni a bevallást. Már csak azért is, mert az előlapon jelezni kell: magánszemélyként, egyéni vállalkozói minőségben vagy mezőgazdasági őstermelőként töltik ki a nyomtatványt. (Az egyéni vállalkozók egyébként már február 15-ig el kellett, hogy készítsék a bevallásukat.) Ezt követően a program csak azokat az oldalakat, lapokat engedi megnyitni, amelyet az adott személy kitölthet az előlapon tett jelzés alapján.

Újdonság, hogy adott soron állva és a billentyűzeten az F1 gombot megnyomva a kitöltési útmutató arra a sorra vonatkozó része jelenik meg a monitoron. Most először kell számot adni a szolidaritási adónak becézett különadóról is, mégpedig a 0753-07-es lapon. Nóvum az is, hogy most először az adónk 1+1 százalékáról a nyomtatvány egyik fülén rendelkezhetünk, nem kell feltétlenül papíron felajánlani adónk ezen részét. A hatályos költségvetési törvény rendelkezett arról, hogy ha nem valamelyik egyháznak akarjuk felajánlani az egyik 1 százalékunkat, hanem kiemelt költségvetési előirányzatnak, akkor a meglevő hat ilyen előirányzat közül csak kettőből választhatunk: vagy a gyerekszegénység elleni harcra, vagy a parlagfűmentesítésre adhatjuk oda adónk 1 százalékát.