Londonban nem hisznek a magyar kormánynak

2005.09.02. 12:58
Az elmúlt évek tapasztalatai és a fiskális politika alacsony hitelessége alapján két londoni elemző is kétségbe vontja, hogy a kormány valóban meglép a Gyurcsány Ferenc által bejelentett 300 milliárd forintos minisztériumi kiadáscsökkentést. Azt sem hiszik, hogy akár idén, akár jövőre sikerül teljesíteni az államháztartási hiány tervezett mértékét.
A svájci UBS bankház londoni elemzője, Reinhard Cluse, valamint a Dresdner Kleinwort Wasserstein (DrKW) londoni feltörekvő piaci elemzője, Ivailo Vesselinov is erősen kétségbe vonta a kormányfő és a pénzügyminiszter által csütörtökön bejelentett költségvetés megvalósíthatóságát. Mindkét szakértő úgy fogalmazott a pénteken közzétett elemzésében, hogy mind idén, mind 2006-ban kétséges a tervezett hiány elérése. Ha a deficit sem idén, sem jövőre nem lesz tartható, akkor az egymást követő ötödik évben lépnénk túl a kitűzött hiányértéket, ami azt vetíti előre, hogy tovább csúszik az euróbevezetés, akár 2-3 évvel.

Népszerűséghajhászás?

Reinhard Cluse azt írta, hogy a magyar kormány hitelessége a 2006-os költségvetéssel kapcsolatban - az elmúlt 3 év teljesítménye alapján - alacsony. A bankház úgy véli, hogy a kormányfő tegnapi ismételt határozott kijelentése - miszerint nem lesz választási költségvetés - nem teljesen állja meg a helyét. Ezt a már bejelentett adócsökkentésekkel, a szociális kiadások növelésével támasztotta alá, mely elemek köthetők a választásokhoz is.

Cluse szerint érthető, hogy népszerűségi indexben a Fidesztől elmaradó kormánypártok valamit igyekeznek tenni a jövő évi megmérettetéshez közeledve. A szakértő szerint az idei államháztartási hiánycél (3,6 százalék nyugdíjpénztári korrekcióval) nagy valószínűséggel nem tartható.

Ivailo Vesselinov erősen kétségbe vonta, hogy a kormány a választási évben valóban végre tudja-e hajtani a beígért 300 milliárdos minisztériumi kiadáslefaragást. Amennyiben az mégis sikerülne, még az sem lenne elégséges ahhoz, hogy ellensúlyozza az adócsökkentések miatt kieső bevételeket, melyek nagyságrendjét 520 milliárd forint közelébe teszi az elemző.

Pénzügyi manőverezés

Vesselinov megfogalmazása szerint "pénzügyi manőverezésre vall", hogy a kormány tervei szerint a Budapest Airport privatizációjából befolyó pénz egy részét idén és jövőre is költségvetési hiánycsökkentésre használja fel a kormány, illetve idén év végén az ÁAK-ak átadott autópálya-szakaszok utáni ÁFA-befizetés is jól jöhet a büdzsének (mintegy 100 milliárdra teszi a szakértő, melyet csak 2006 elején kell visszafizetni). A "manőverezés" azonban csupán a pénzforgalmi szemléletű deficitet érintik, az uniós módszertan szerinti, és mérvadó eredményszemléletű hiányt nem. Ez pedig az elemző szerint továbbra is úgy tűnik, hogy meg fogja haladni a kormányzati célt.

A szükségesnél kisebb, és bizonytalan jövő évi kiadáscsökkentés miatt a DrKW szakértője továbbra is úgy látja, hogy a 2010-es euróbevezetési céldátum késedelmet szenvedhet, egy 2-3 éves csúszás egyre inkább valószínű. Az elemző szerint a fenti összefüggéseknek a magyar pénz- és tőkepiacokon rövid távon nem lesz negatív hatása. Hosszabb távon azonban a tekintélyes nagyságú magyar ikerdeficit miatt 275 környékére gyengülhet a forint az euróval szemben.