Olaszok eszik meg a magyar lovakat

A magyarországi lovak száma a rendszerváltás óta folyamatosan emelkedett - egészen tavalyig, amikor hirtelen mintegy 10 ezerrel lettek kevesebben. Az Index utánajárt és megrázó tényekre bukkant: a különféle marha- és sertésbetegségektől megrettent olasz fogyasztók rákattantak a ló-, sőt a csikóhúsra. Nálunk egy év alatt háromszorosára ugrott a lóhús ára, Lengyelországból tavaly 40 ezer intelligens patást exportáltak, négyötödüket Olaszországba.
Tavaly év elején még kétszáz forintba került az élő ló kilója, az esztendő végén pedig már hatszázba - fedte fel a morbid patásbiznisz hátterét Csónaki József, a Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetségének főtitkára, aki az Index galamblelkű riporterét megismertette a "pecsenyecsikó" kifejezéssel.

Megrengett a marhákba vetett bizalom

Az értelmes patások száma a rendszerváltás óta lassan, de folyamatosan nőtt, egészen tavalyig, amikor a korábban mért 80-85 ezer darab helyett már csak 75 ezerről számolt be a Központi Statisztikai Hivatal.

A hidegvérűek a legfinomabbak
Nem a kiöregedett állatokat, ellenkezőleg: az egészen fiatal csikókat keresik a fogyasztók - oszlatta el az Index naiv riporterének téveszméjét Csónaki József. A sláger tehát a pecsenyecsikó, de előfordul az is, hogy a még szopós állatokat elválasztás után azonnal kamionra pakolják, hogy ne fogyaszthassanak más táplálékot. A fogyasztók különösen az úgynevezett hidegvérű, vagyis nagy testű, muraközi jellegű fajtákra buknak. Ezek kifejlett példányai 800-1000 kilósra nőnek meg, a választási csikó súlya pedig eléri a 200 kilót. A magyar fogyasztók minimális mennyiségű lóhúst esznek tőkehús formájában. Egy szakmai felmérés szerint ugyanakkor nem biztos, hogy a lószalámi és -kolbász néven forgalmazott termékek valóban lóból készülnek.

A lóhúst Európában leginkább a Benelux államok és Olaszország lakói kedvelik. A sláger az egészen fiatal, akár még tejes csikó - magyarázta rosszallóan Csónaki József. A lóhús a BSA és a száj- és körömfájás járvány előtt sem volt olcsó cikk, mivel koleszterinszegényebb a marhánál vagy a sertésnél, így a betegek és idősek is nyugodtan fogyaszthatják.

Itália az élen

A magyar lóexport túlnyomó részér olaszok szállítják ki - tudtuk meg Csónakitól. A BBC riportja szerint Lengyelország is célpont: tavaly körülbelül 40 ezer élő lovat exportáltak Lengyelországból, ezek 90 százalékát Olaszországba. A lengyel állatvédők tiltakoznak a kegyetlen szállítási körülmények miatt.

Víz és élelem nélkül

Joanna Drauss, a Viva! nevű szervezet vezetője a BBC-nek elmondta: a lóbiznisz akkor igazán nyereséges, ha megszegik a szállítás szabályait. Az állatokat Drauss szerint akár 95 órán keresztül szállítják ivóvíz és élelem nélkül, túlzsúfolt kamionokban. Mire elérik Olaszországot, a lovak egy része elpusztul.

Kelet-európai vágócsikó

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25